“Mi van, elfogytak a kurváid?”
~ Park Na Ri szemszöge ~
Egy közös vasárnapi ebéd után mosogattam épp, az amerikai konyha pultjának támaszkodva pedig Hobum, a “vőlegényem” iszogatta a narancslevét. A kicsiket a bátyám még reggel elvitte kicsit Jina testvéréhez, aki majd csak este hozza őket vissza, így csendes volt a ház. Jina fent takarított, amiben Na Sum nagy kedvvel segített neki.
- Na Ri, nem gondolod, hogy ideje lenne megkezdeni az előkészületeket? Tudod sürget az idő, és még a bevonulásom előtt szeretnélek a feleségemnek tudni. Ki akar agglegényként bevonulni, ha egy ilyen nő is várhatja helyette - csapott kicsit sem gyengéden a fenekemre. Felszisszentem, de nem szóltam semmit a tette miatt, pedig mennyi mindent vágtam volna a fejéhez. De nem tehettem.
Kellett nekem a terveimhez. Az igazat csak Kihyun tudta, neki megírtam, viszont mindenki más a hazugságot kellett, hogy lássa. Amíg élek, addig kell tennem azért, hogy ne higgyék a gyermekem egy korcsnak, így muszáj voltam neki apát találni. Hobum mindenféleképpen szeretett volna egy feleséget, fél éven belül, így pont a kialakult helyzet megoldása lett, vagyis egy lépcsőfok ahhoz, hogy ne szenvedjek tovább… Lehet önző dolog ez tőlem, de muszáj vagyok valamit lépni, mert így végképp nem bírom.
Hobum hamarosan bevonul a katonaságba, így egyedül maradnék, akkor már nagy hassal, amit így neki ismernének el, mint házasságban született kisgyermek. Elfogadnák őt. Én pedig, amíg megszülöm szenvedek, aztán pedig kénytelen leszek elengedni őt. Szeretnék elmenni oda, ahol magamfajtával nem találkozom többé, és oda, ahol mindent tisztán láthatok, és óvhatom azokat, akiket szeretek.
Jinae, vigyázz majd magadra, és legyél boldog, Kihyunnal, az apáddal.
Nem csak Kihyunnak írtam levelet, Na Sum is kapott egyet, melyben az áll, hogy a kisebbik borítékot adja oda Jinae-nek, ha Kihyun érdeklődne felőle, de csakis akkor.
- Maradj csak Na Ri, majd én nyitom! - robogott le a lépcsőn a sógornőm, majd hatalmas vigyorral az arcán ment a kijárat felé. Vár valakit?
- Na Ri itt van? - hallottam a rég nem hallott hangot. Szinte a végtelenségig ízlelgettem volna azt, ahogy kimondja a nevem, ismét, még akkor is, ha a szívemet facsarja a fájdalom.
- Gyere be!
- Na Ri! Na Ri! - kiabálta kicsit remegő hangon, mintha félne - Merre van? - nézett volna hátra, közben viszont meglátott engem. Szinte felfogni se volt időm, hogy itt van, máris két kar közt találtam magam. Először mindkettővel, később csak az egyikkel tartott, mivel a másikat a hasamra csúsztatta.
El akartam tolni magamtól, és egyszerűen véghezvinni a tervemet, azonban ekkor már a nyakamba fúrta a fejét, ezzel véglegesen mozgásképtelenné téve. Még mindig tudta, hogy mikor mit kell, hogy tegyen azért, hogy elérje a célját.
- Na Ri, én annyira… - A hangjától elszorult a torkom, és legszívesebben a nyakába ugorva vígasztaltam volna meg őt, de nem tehettem. Ezzel próbáltam magam lebeszélni: Nem teheted! Végül már nyúltam felé a kezeimmel, mikor belépett a mosdóból visszatérő Hobum.
- Na Ri, azonnali magyaráztot követelek! - kezdte ordítva, majd a végére, ha lehet még hangosabb lett.
- Hobum, én… - kezdtem bele - ő, ő csa…
- Yoo Kihyun, a párja és a születendő kislány édesapja vagyok, így már csak egy megválaszolatlan kérdés maradt: Te mégis ki a jó büdös franc vagy? - kérdezte enyhe dühvel a hangjában.
- A párja? Te? Nem hinném. Viszont nagyon szívesen meghívlak a pár hónap múlva tartandó esküvőnkre, a menyasszonyom, Na Ri biztosan örülne neki - mosolygott a mellettem állóra, majd kinyújtotta felém a kezét - Na Ri, gyere ide! - Nem mentem, nem tudtam mozdulni, hisz annyira elkábított az a megszokott, szinte otthonosnak hívott illat, Kihyun illata. - Gyere már! - közeledett.
- Szerintem ez egy tökéletes válasz a részéről. Na Ri, megyünk! - húzott most a másik, hogy menjek el vele.
- Hobum, Kihyun, nem lehetne, hogy nem rángattok egy szerencsétlen lányt össze-vissza? - szólt közbe Jina az ajtóból.
- Picim, tudom, hogy elküldtelek, és annyiszor bántottalak utána is, de hibáztam. Hatalmasat. Kérlek! - engedett el Kihyun, míg a másik karomat fogó fiú magához rántott. Majd maga mögé tuszkolt, így hassal a konyhaasztalnak estem. Az arcom eltorzult egy pillanatra, és reflexből a még picike hasamra vezettem a kezem, mire Kihyun szemei szinte kipattantak.
- Normális vagy?! - kiáltotta egyszerre Kihyun és Jina, mire a harmadik hátrafordult, és a könnyes szemeimbe nézett.
- Igazat mondd, hmm? Miért fogod a hasad? Szajha! - vágta a fejemhez, a nyála pedig ide-oda fröcsögött az ingerültségtől. - Remélem tudod, hogy az eljegyzésnek vége. - Rámart az asztalon pihenő kulcscsomójára, majd hangosan becsapta az ajtót, én pedig az előttem lefagyva álló fiúra meredtem. Mit keres itt?
A nagy ordítozást lekésve megjelent a bátyám is, aki üdvözlésképpen csak annyit mondott:
- Mi van Kihyun, elfogytak a kurváid?
Visszanéztem a még mindig vöröses hajú srácra, aki kétségbeesetten rágta a száját, miközben már nem engem, hanem a földet nézte. Pedig, kettőnk közül szégyenkezni inkább nekem kéne.
- Na de, Na Sum! - csapta mellkasba a neje, mire az megrezzent kicsit, de visszaszólni már nem mert.
- Mit keresel itt, azok után, hogy elutasítottad a saját gyereked? Hirtelen kéne? - folytatta a bátyám egy pici, kellemetlen csend után.
- Szeretnék bocsánatot kérni - fordult felém. - Mikor megkaptam a leveled, amiről először úgy gondoltam, hogy egy magadat mentő, kifogásokat kereső vallomás lesz, de mikor a végére értem, mindent átgondoltam. Mindenben téged kerestelek, és a mindennapjaimnak ugyanúgy a része maradtál, még a csengőhangom is te vagy. Amikor elolvastam, hogy mit érzel, egyszerűen nem kaptam levegőt a fájdalomtól, mivel hiába mentettél fel engem minden alól, én méginkább magamat éreztem a bűnösnek. Most viszont, itt vagyok, és mindent meg fogok tenni azért, hogy megint mindig mellettem legyél, és pont úgy, ahogy kérted, vigyázni fogok Jinae-ra, de csakis veled együtt, Na Ri - hadarta könnyes szemekkel. Minden szavában ott volt az a sok benne kavargó érzelem, és a mérhetetlen megbánás csakúgy csepegett a mondataiból.
- Üres szavak, Kihyun - tette hozzá Na Sum, mire ismét csitítást kapott.
- Komolyan gondolom, tényleg szeretnélek visszakapni! Tudom, hogy mi történt akkor este is, mikor szakítottunk, pont ahogy azt is, hogy miket mondtam neked, azonban nem tudod elképzelni, hogy mindezt én mennyire sajnálom. Szeretlek! Mégha nyálas is ez az egész, és igazán szappanoperás, de így van. - közelebb sétált, majd Na Sum gyilkos tekintetének kíséretében egyszerűen magához szorított, és éreztem, hogy apró könnycseppei folynak le a nyakamon. - Szeretlek! - suttogta a fülembe, majd egy kívülről észrevehetetlen mozdulattal egy puszit nyomott a nyakamra.
- Kihyun - nyöszörögtem végül válaszképpen - , csak azért akarsz visszafogadni, mert terhes vagyok, ugye? - habozott, tehát a válasza igen.
- Nem, dehogyis! Mondom, hogy szeretlek, Picim!
Aznap este Jina jóvoltából Kihyun nálunk maradt, aminek Na Sum kevésbé örült, így elhívta őt beszélni, ki az udvarra. Mi addig Jinával kicsit feszült hangulatban megterítettünk, hiszen vendégnek vártuk aznapra, Jina testvérét és annak párját, velük az én legcukibb unokahúgommal és unokaöcsimmel. Ha más nem, akkor legalább ők legyenek az én boldogságom.
Igaz, Dan Ariely szavaival élve: “A ‘sajnálom’ szó teljes mértékben lenullázza a bosszúság hatását. Íme a varázsformula, hátha szükségünk lesz még rá a jövőben: 1 bosszantás + 1 bocsánatkérés = 0 bosszúság.” , én mégis úgy éreztem, hogy Kihyun még mindig haragszik rám, én csak muszájból van itt, mert megsajnált, vagy csak nem akarja, hogy a picinek rossz élete legyen. Én bocsánatot kértem, ahogy ő is, azonban annyi tisztázatlan dolog van, hogy jelenleg fogalmam sincs, hogy mit akarok. A tervem romba dőlt, ez biztos.
- Na Ri, beszélhetnénk? - fogta meg óvatosan az alkaromat Kihyun, majd szinte biztosra véve a helyeslő válaszom, elhúzott az emelet felé. Lopva Na Sum-ra néztem, akinek mosolya kicsit megnyugtatott. Már nem haragudna Kihyunra?
- Jagiya - nyitotta ki a száját, amint becsukódott a szobám ajtaja utánunk, azonban mielőtt folytathatta volna, meglátta a komódomon lévő, kicsit átrendezett tartalmú képkeretet. - Ő itt Jinae? - vette a kezébe, majd némán simogatni kezdte az ujjaival az üveget. Nem nézett rám, én viszont válaszként bólintottam neki. - Itt vagyok én is, de hol vagy te, Na Ri? - vezette rám a tekintetét, felém fordítva a képet. - Itt kéne lenned a fotón, velünk.
- Kidobtam. - Csak elmosolyogtam magam kínomban, mire ő csak egy nagyot sóhajtott.
- Jagiya, ez a mi családunk, a közös családunk. Az enyém és a tiéd is! Egyenlően! És akkor is, ha valami gondunk van, te hozzánk tartozol, hozzám és a még benned lévő kicsihez. Együtt kell, hogy legyünk neki, nem külön. Még, ha már nem is akarsz a közelemben lenni…
- De - motyogtam - , akarok.
- Akkor miért nem lépünk? Itt vagyok, sajnálom, hogy elzavartalak, utálom magam amiatt, hogy megölted volna magad nélkülem. Jinae-nek sem ez lenne a jó. Te is tudod, hogy milyen szülő nélkül, egy anya nélkül.
- Kihyun - szólítottam meg - , egyszer igazán befoghatnád! - húztam magamhoz a tarkójánál fogva. Régóta ki voltam éhezve egy tőle származó csókra, olyannyira, hogy a legvadabb álmaiban sem képzeltem volna, hogy egy ilyen szituációban képtelen leszek kontrollálni magamat, és minden előjel nélkül csak úgy megcsókolom őt. Kicsit sem bántam meg a végére, hiszen a kezei lassan a derekamra csúsztak, míg én is már a tarkója helyett a nyakán csüngtem.
Rám mosolygott, majd egy újabb, apró puszit nyomott az ajkaimra, alig volt pár másodperc.
- Ez most azt jelenti, hogy mi...tudod - kuncogott szerencsétlenkedve - megint...együtt?
- Hárman - vigyorogtam én is, mire a hasamra tévedt kezemen az övét éreztem meg. Akkor ott megfogadtam, hogy mostantól történjen bármi, én azt a kezet el nem engedem.
- Megjöttek a vendégek, fiatalok! - kopogtatott Na Sum, mire úgy szétrebbentünk, mint két tini szerelmes, akik csak titokban találkozgatnak. A derekamat átkarolva indult meg a barna falap felé, mire én csak mosolyogva döntöttem a fejem az oldalának, míg le nem értünk a vendégekhez. Ekkor azonban minden szavunk elállt, sőt megkockáztatom, hogy még a szám is tátva maradt.
Ott állt előttem Kihyun édesapja, és a barátnője: Jiseo.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése