“Ott állt előttem Kihyun édesapja, és a barátnője: Jiseo”
- Örülök, hogy megismerhetem az angyali húgod, Na Sum, épp oly bájos, mint ahogyan azt elképzeltem - mosolygott a bátyámra, majd rám Mr. Yoo. Kihyun egy rövid szemezést tartott vele, majd feltűnés nélkül közelebb vont magához a derekamnál fogva, és a fülembe súgta:
- Játszd el, hogy nem tudod kik ők, már tudom mit fogunk csinálni.
- Jajj, miért ácsorgunk itt, Húgi, gyertek! - invitálta a nappali felé Jina a vendégeket.
- Valami baj van, Na Ri? Kicsit sápadt vagy - érdeklődött aggodalmas szemekkel Na Sum, majd észrevehetően Kihyun engem szorongató kezére tévedt a tekintete. - Kibékültetek? - mosolygott. - Tudtam én, hogy gyors lesz. De - emelte fel a mutatóujját - , ha csak egyszer is sírni látom, akkor tudd, hogy neked véged, Yoo Kihyun.
Bent már vidám hangulatban folyt a beszélgetés a gyerekek vendégségben való viselkedéséről, így kissé kellemetlen érzéssel, de leültünk Jina mellé a kanapéra, és csendben vártuk, hogy valami olyan témához érjünk, amikor mi ketten is becsatlakozhatunk. Néha én, vagy Jina kiszaladtunk a konyhába ellenőrizni a sültet és a kimchit, de hála a ház belső elrendezésének, mindent tökéletesen hallottunk akkor is, így nem maradtunk le semmiről.
- Oh, már a kimchi is elkészült, Na Ri, segítenél teríteni?
- Veled megyek, már sokat ugráltál ma, ketten hamarabb végzünk - állt fel Kihyun, és megragadva a kezem vezetett el a kicsit eldugottabb ebédlőbe. Amint olyan helyre értünk, ahol már nem láttuk Jiseo műmosolyát, megálltunk majd halk suttogásba kezdtünk.
- Miért jöttél te is, tudod milyen béna volt a szöveged - csaptam gyengéden mellkason. - “Már sokat ugráltál ma, ketten hamarabb végzünk” - utánoztam a hangját, mire kuncogni kezdett.
- Te legalább párszor kijöhettél a mindent erősen átitató marcipános vattacukor szagú szobából. Örülök, hogy ezt a pár mondatot túléltem cukorbetegség nélkül - magyarázkodott.
- Na de Kihyun - nevettem visszafogottan.
- Most viszont, ha már itt vagyok, és te is, akkor szeretném tudatni veled, hogy van valami, ami nálad maradt és az enyém. - Értetlenül néztem a kajánul vigyorgó fejére, míg meg nem értettem mire céloz. A szám és a szemem között járatta a szemeit, mire megelőzve őt, én nyomtam hozzá az ajkaimat az övéihez. Most is - mint mindig, amióta tudja, hogy kisbabát várok - gondolt arra, hogy ne nyomjon össze, vagy ne sérthessen meg, így a pólójának a nyakát használva én húztam le magamhoz.
- Fiatalok, a világért sem akarok zavarni, de a terítés kész van már? - vigyorgott összefont karokkal Jiseo, majd megindult a még érintetlen asztal felé, mi pedig nevetve követtük.
A vacsora feszült hangulatban telt, amit persze csak Kihyun, és én gondoltunk így. Na Sum házigazda módjára sorra hozta a soju-kat, amiből Kihyun is a fiúkhoz mért adagot kapta. A lány is ivott, nem is keveset, meg merem kockáztatni, hogy Kihyunnál is többet fogyasztott. Jiseo és Mr. Yoo vidáman társalogtak a batyámékkal, továbbra sem említve azt, hogy mi ismerősök lennénk, egészen egy rosszul megfogalmazott mondatig:
- Velem persze sosem voltál ilyen - motyogta kicsit hangosan az asztal másik oldaláról, a mellettem ülőre nézve.
- Kire gondolsz, Jiseo? - ment bele a játékba könnyedén Kihyun, mialatt az asztal alatt szorongatta a kezem nyugtatásképp.
- Hát...én csa-csak - dadogta - én csak arra gondoltam, hogy milyen aranyosak vagytok együtt, ahogy igazgatod a haját, te pedig mosolyogva adod neki a tányérokat. Ajusshi soha nem csinál ilyet velem.
- Nem is szereted, ha piszkálják a hajad - förmedt rá az előbbi mondatáért Mr. Yoo, mire a lány hirtelen felindulásból válaszolt:
- Amikor ő csinálta, szerettem! - kiáltotta, majd a szája elé kapva a kezét kirohant az ajtón, utána a táskáját cipelő apósjelöltemmel.
- Megmondaná valaki, hogy ez mi a franc volt? - mondta lassan Na Sum. Ekkor következett a hosszú mesélés, amit mind a ketten - Na Sum és Jina - szinte végig tátott szájjal hallgattak végig, párszor méginkább elcsodálkozva Jiseo-n, vagy éppen pár másik apró dolgon, amit hozzájuk kapcsolódóan eddig nem tudtak.
- Nála voltak ma a gyerekeim - fogta a fejét Na Sum, majd felállva a gyerekek szobája felé vette az irányt.
- Drágám, ő mégiscsak a húgom.
- Igen, a húgod, illetve most tudtuk meg, hogy egy gyerekgyilkos is. Szerinted van kedvem ahhoz, hogy azon izguljak, hogy mikor kinek adja oda a gyerekeimet egy kis pénz ellenében? Nincs. A vitát lezárom, Jiseo nem mehet a fiam és a lányom közelébe, maximum a testemen keresztül. - Azzal felrobogott a lépcsőn, eltűnve a szemünk elől.
Jiseo a tenyereibe temette az arcát, majd erőtlenül rákérdezett:
- Elmondanátok mindent arról a gyerekgyilkosos esetről, kérlek?
- Igazából, a lényeget már tudod, cserbenhagyásos gázolás, amit eltussoltak, és már több, mint tíz éves.
- Ki tussolta el neki? Ennyire befolyásos?
- Nem tudom ki volt az, nem igazán érdekelt, mivel nem tudtam róla, egészen két évvel ezelőttig.
- És a szülők? - kérdeztem halkan.
- Nem tudok részleteket lányok, ennyit tudok csak az esetről.
- Istenem miről nem tudok még? - motyogta Jina a könnyeivel küszködve. - Menjetek fel! Neked pihenned kell, te pedig maradj vele, ha már eddig nem voltál itt! Hagyjatok magamra! - sétált a soju-val teli italos szekrényhez, majd kivett egyet magának. - Itt vagytok még? Akkor nesze - csúsztatta oda Kihyunnak a bontatlan üveget. - Majd akkor én megyek. Na Ri, neked itt van ez - rakott le elém egy pohár narancslevet, majd felment a lépcsőn egy új soju társaságában.
- Lehet ez kicsit sok volt mára.
- Szerintem is - sóhajtottam.
Csend telepedett le ránk, amit csak Kihyun soju-nyitása tört meg egy pillanatra. Nem volt kellemetlen a hallgatás, sokkal inkább elgondolkodtató. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy az az ember, aki most velem szemben gondterhelt arccal iszogat, egyben életem szerelme és a bátyám nejének a húgának a párjának a fia is. Jina és Jiseo, miért pont nekik kell testvéreknek lenniük? Mostoha a helyzet. Egyszerűen megfogalmazhatatlan az, amit akkor éreztem. Úgy éreztem az életem rendben van, így boldog voltam, azonban nem annyira, mint amennyire azt megálmodtam. Hiányzott valami, és meg is tudom mondani, hogy mi: a többiek mosolya és boldogsága. Na Sum valószínűleg éjjeleken át dolgozni fog, hogy a saját munkahelyén elvártak mellett Jiseo ügyeit is feltárja, mialatt Jina magába roskadva hallgatja majd a fel nem dolgozott hírek mellé az újabb és újabb szörnyűségeket. Legalább a gyerekek boldogok, a tudatlanság tényleg boldogít.
- Biztos kell az még, Kihyun? Már így is sokat ittál.
- Ezt helyetted izom, vagyis iszom - vigyorgott. - Kérsz narancslevet? - Bólintottam. - Tudod, adnék neked ilyet is, lehet jobban értékelnéd, de van valaki, aki nem lesz alkesz a családban.
- Te jó ég, te totál készen vagy - fogtam a fejem. Egy plusz soju volt benne, és máris részeg volt, úgy éreztem hosszú éjszakám lesz.
- Bármire kész vagyok! Jöhet az öcsi is! - ült le mellém, hozzáteszem két centin múlt az, hogy eltalálja-e a széket.
- Szerintem tegyük vissza azt, és menjünk fel - vettem el az italát, mire csillogó szemekkel rám nézett - aludni fogunk - tettem hozzá.
- Nem akarok - jelentette ki, majd nemes egyszerűséggel kiszedte a kezemből az alkoholt, és meghúzta.
Megráztam a fejem, majd belátva, hogy esélyem sincs felmentem egy takaróért, és a kanapéra terítettem.
- Ha esetleg fázna az a hülye fejed - adtam neki egy puszit búcsúzóul, majd megindultam vissza a szobámba. Mondanom sem kell, épp mire bemelegedtem hallottam a kilincs hangját, ahogy valaki babrált vele.
“- Azt mondtad, hogy neked ez nem megy. Fogtad a cuccaid, ügyetlenkedtél a kilinccsel, ahogy mindig is csináltad.”
Halk léptek, és súrolódó farmer hangját hallottam, semmi mást, és megfordultam, hogy felé nézzek, mégis mit csinálhat.
“Az oldalamra fordultam és bámultam a mellettem üresen lévő helyet, az övét. - Látod Kihyun, a saját oldalamon alszom, nem fekszem el az egész ágyon, mint a találkozásunk előtt. Megszokás? Talán. Hozzá sem érek az oldaladhoz, nem akarom bántani, az a tiéd, örökre. ”
Mintha mindig is itt élt volna, úgy mozgott a szobámban. Tudta, hogy hol van a fogas, amire a kardigánját akasztottam fel, azt is tudta, hogy hol a komód, mindent tökéletesen eltalált.
“Az üres fogas, ahol nem lóg a kabátod szintén rád emlékeztet, mint minden. Pedig ebben a szobában soha nem jártál…”
Felemelkedett a takaró, és éreztem, hogy besüppedt mellettem az ágy, pont mint a szakítás óta gyötrő álmaimban, amiktől menekültem. Ekkor viszont úgy éreztem, hogy tényleg valóra váltak az álmaim. Ahogy a súlya nyomta az ágyat, úgy vonzott engem is közelebb és közelebb magához a melegsége. Az ujjai az oldalamat simogatták, majd lassan a hasamra tévedt a keze. Megpihent, és ott is maradt, majd már csak az egyenletes szuszogását éreztem, egyenesen a nyakamon. Nem zavart, hogy igazából az ő illatát elnyomta az alkohol, elég volt az, hogy ő, az igazi Yoo Kihyun, aki ismét mellettem fekszik. Az pedig tényleg csak a hab volt a tortán, hogy itt volt Jinae is. Hiába volt minden jó, akarva-akaratlanul is eszembe jutott az első estém itt.
“- Tudod, ha most itt lennél és mindezt neked mondanám, melléd gurulnék, odahívna engem a besüppedt ágy. Most viszont egyenes a lepedő, ránctalan, tökéletes, akárcsak az arcod, mikor aludtál és én titkon néztelek. - Csigához hasonlító módon fordultam át a másik oldalamra, mellette ez is gyors volt, mert tudtam, hogy ott van és figyel rám. Biztonságban voltam. - Most is ráz az áram, mint mikor itt voltál, de ez most fáj, mert nem a te puha ujjaid érnek hozzám, hanem a számomra érdesnek tűnő takaró. Ez megy minden este, nélküled. Végül elalszom, de megvalósul a félelmem: veled álmodom, ismét. Boldogok vagyunk, nevetünk, reggel pedig boldogan kelek és mosolyogva fordulok át, hogy adjak neked egy puszit és megsimogassam az arcod, de csak a levegőt kavarom fel a kezemmel, mert nem vagy itt velem.”
Aznap reggel, Yoo Kihyun ott volt velem.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése