“- Mindig azt teszem.”
Igazán nem értettem I.M viselkedését, vagy szimplán csak nem akartam felfogni, ami történt.
- Changkyun, kérlek engedj el! - ismételtem magam, miközben már próbáltam saját magam is kiszabadítani.
- Miért baj, ha egyszer én is szeretnék nyerni, és nem csak elengedni minden lehetőséget. Mindig ugyanúgy van vége: Kihyun nyer. - A szemei a távolban figyelő fiúra siklottak, és dühösen méregetni kezdte.
- Chang…
- Ne szakíts félbe, most már elmondom történjen bármi is. Emlékszel arra az estére, mikor még Kihyun házában voltunk és nagyon magad alatt voltál a nagyid miatt? Én voltam az első, aki ott volt melletted, nem pedig ő. Te viszont mindig hozzá futsz, pedig én előbb melletted voltam - könnyesedett a szeme. A karjai teljesen elengedtek, majd a kezével intett, hogy menjek oda Kihyunhoz, én viszont csak álltam ott és néztem őt.
- Mi lesz már, menj! - bökött a fejével is a fiú felé, miközben az alsó ajkát beharapva tartotta vissza a sírást.
Valami belső, talán anyai késztetést éreztem arra, hogy vigaszt nyújtsak, még akkor is, ha pontosan tudom, hogy ezzel akár reményt is adhatok neki; megöleltem. A kezeim átbújtattam a hóna alatt és jó szorosan megöleltem.
- Changkyun, semmivel sem vagy kevesebb, mint ők ott, érted? Egy fikarcnyival sem - engedtem el és indultam meg a többiek irányába.
- Mit akart Changkyun? - húzott a sor végére Kihyun a felkaromnál fogva. Én hátrafelé lépdeltem, ő pedig előre.
- Semmit.
- Én pedig hülye vagyok, mi?
- Nem, nem ezt mondtam. Ez személyes ügy - ezzel tekintettem lezártnak a kérdéssort, kár, hogy ő nem így gondolta.
- Személyes ügy, úgy tudom nincsenek egymás előtt titkaink, de mondd, ha tévedek! - Mikor felé néztem sértődötten elkapta a fejét. Szuper, már nem csak I.M, hanem Kihyun is mérges rám. Mi jön még ma?
- Kihyun, ez Changkyun magánügye. Értsd meg, hogy nem mondhatom el. - Nem is tudom mit reméltem, talán azt, hogy ezt megérti, pont ő, a világ legforrófejűbb egyede. Titkon talán reméltem, hogy változott egy picit, de az a kicsi remény, ami bennem égett nagyon hamar aludt el.
- Oh, értem. Ha annyira a magánügye, akkor miért fogdos téged közben? -
- Ah, szóval innen fúj a szél - jegyeztem meg ezúttal én kissé megsértődötten. Azt hittem bízik bennem legalább annyira, hogy az egyik csapattársára nem tekint úgy, mint aki számára vetélytárs lehet. - Miért...
- Ja, mert mégis mit kellene, hogy gondoljak? Talán a seouli telefontoronyról beszélgettetek, vagy esetleg a grúziai vulkánkitörésekről, ha?
- Rólad beszéltünk. Most boldog vagy? - vetettem rá egy szúrós pillantást. - Na meg, mi lenne, ha egyszer az életben végighallgatnál és nem vágnál a szavamba úgy, hogy azt sem tudod mire akarok kilyukadni - sziszegtem, bár ha ketten lettünk volna az úton vagy esetleg a ház falai közt intéztük volna le ezt a féltékenységi színjátékot, akkor nagy eséllyel kiabáltam volna.
- Azért fogdosott, mert rólam volt szó, ne etess már a hülyeségeiddel. Nem vagyok kíváncsi az ilyen emberekre - fonta össze a kezeit maga előtt - , sem az olyanokra, akik a szemembe hazudnak, sem az olyanokra, akik kihoznak a sodromból. Ti ketten ezt most jól összehoztátok!
- Szóval ne fárasszalak hülyeségekkel? Nem kell ám hallgatni, úgyis megleszel nélkülük - fordítottam el a fejem, hogy ne lássam és ő se engem.
- Meg, nagyon is jól! - Nem tudja mit jelentett nekem ez a mai vita, a reggeli jóleső érzések, mikor ott volt mellettem; a sok-sok apró mondat, és legvégül ő maga. Pont tőle hallani azt, hogy nem kíváncsi rám, valahogy mindent keresztülhúzott egy hatalmas vonallal, aminek mentén el is szakad a papír, amire meghúzták azt.
- Wonho ideadnád a bőröndöm? - lépkedtem előre a fiúhoz, aki értetlenül nyújtotta át nekem a fogantyút.
- Mit akarsz?
- Mulassatok jól helyettem is, de nekem mennem kell az új dormomba - fordultam menetirányba.
- Mi is me…
- Egyedül megyek. Sziasztok!
Alig pár lépést tettem meg, már az egész arcom nedves volt a könnyeimtől, és csak hagytam nekik, hogy méginkább öntözzék a bőröm.
- Jagiya - rántott a karomnál fogva vissza valaki. A járókelők nagy része engem bámult már a könnyeim láttán is, nemhogy akkor, mikor egy fiú karon ragadott és maga felé fordított.
Szemeztem vele, bár fátyolos tekintetemmel csak a haja színe, illetve az illata volt segítségemre, hogy beazonosítsam őt. Azt a vörös hajkoronát bárhol megismerném.
- Azt nem gondoltad Jagi, hogy ilyen könnyen megszabadulsz tőlem, igaz? - az arcom kezei közé véve törölgette a könnyeimet, miközben mosolygott. A látásom egyre tisztább lett, így már az ő szomorkás, kicsit talán könnyes szemeit is megpillanthattam.
A fiúkat nem láttam semerre sem, bár a keresésük igen kevés ideig tartott, hála az előttem álló fiúnak.
- Gyere vissza, beszéljük meg! Én nem akartam bunkó vagy sértő lenni, csak kicsúszott. Tudod milyen vagyok, ha …
- Tudom Kihyun, ismerlek.
- Bocsánatot kérek, sajnálom, ezerszer is megbántam, csak ne csináld ezt - esedezett - , kérlek ne menj el megint úgy, hogy nincs minden rendben.
Végül hosszas, körülbelül fél másodpercnyi kutyaszemekkel nézés hatására visszamentem a fiúkhoz, akik Kihyun kérésére már a téren foglaltak asztalt az egyik kinézett kajáldánál.
- Na Ri, mégis visszajöttél? - paskolta meg maga mellett a padot Minhyuk, így le is ültem a sötét, talán fenyőből készült ülőhelyre. A hely fiatalos volt, fény füzérekkel, amik a sztereotípiákkal ellentétben nem kölcsönöztek karácsonyi hatást. Igaz, az sem volt már messze, hisz tegnap léptük át az október utolsó napját, ma pedig már november egyet mondott be a reggeli rádió. Ami egyet jelentett Minhyuk vészesen közeledő szülinapjával, illetve a hónap végén esedékes Kihyun-partival is.
- Mit együnk? - nézett végig rajtunk a mindig éhes Hoseok, a szemei pedig mintha kicserélődtek volna két ramyunnal teli tálra.
- Szerintem mindenki rendeljen azt, amit szeretne - vetette fel az ötletet Shownu, aki csak néha csatlakozott be a beszélgetésbe, hála néhány zavaró tényezőnek, akik lépten-nyomon figyelték őt a mai utunk során.
- Ez jó ötlet - helyeselt Minhyuk hevesen bólogatva.
Az étlapot a kezembe véve nézegettem a kínálatot, míg egyesek mellőzve a listát, inkább engem bámultak. Kinéztem az étlap takarásából, és egy a fejét elkapó Kihyunnal találtam szembe magamat. Velem szemben ült, hála Minhyuknak, akinek ma talán még köszönet is jár azért, amiért megmentett egy kínos szituációtól. Nemúgy, mint Kihyunt, aki mellett Changkyun ücsörgött kizárva a világot.
- Esetleg sikerült már választani? - érkezett meg egy pincérlány kezében egy tálcával. Az egyenruhája kikandikált a szoknyánál hosszabb kávézói előke mögül, így tudtam, hogy kezdő lehet, illetve diákmunkás.
- Igen, nekem legalábbis - nézett körbe Hoseok - , de kezdje a hölgy - mosolygott rám - Na Ri.
- Egy thai csirkét szeretnék - néztem kedvesen a lányra, akinek mintha ezzel egy kis önbizalmat adtam volna abban, hogy mindent remekül csinál. Látszott rajta, hogy feszeng és új neki a kiszolgálói munkakör, de szerintem aranyos volt, nagyon is.
- Nekem egy nagy adag csípős ramyun lesz, lehetőleg spenótlevélen kívül mindennel - simogatta a hasát Wonho.
- Én is thai csirkét kérek - jelentkezett Kihyun. Valahogy számítottam rá, hogy csirkét eszik majd, hiszen, ha valamit igazán tudok róla, akkor az az étkezési szokásainak, illetve kedvenc ételeinek a tárháza. A csirke a kedvence és akármikor van lehetősége rá, akkor azt eszik, pont mint jelen esetben is.
Minhyuk, I.M, Jooheon kimchit kértek, Hyungwon bulgogit hínársalátával, a leader pedig a bár ajánlatát kérte, ami valami hússal teli tál volt.
Mialatt vártuk a kikért vacsoránkat Shownu felhozta azt az ötletet, hogy menjünk el valahová egy földalattiba, ahová be is tudunk ülni. Fél óra elteltével már a helyünket foglaltuk a modern, színes led-ekkel tarkított teremben, ami csak a mienk volt az estére. A helyiséghez tartozott egy ingyenes italbár, illetve egy saját mosdó is. A fal mentén egy kisebb zugban voltak ülőhelyek, amelyek kényelmes, fekete színű bőrfotelek voltak. Középen pedig egy viszonylag nagy tánctér volt kialakítva, amihez járt egy karaoke-gép is a szórakozás biztosítása végett. Mi viszont ki akartunk szakadni a munkából, így a bulik legelterjedtebb játékát, a már jól ismert felesz vagy mersz?-et választottuk. Ehhez azonban nekünk nem volt elég az, hogy egymásnak mondjunk feladatokat: mi egy alkalmazást használtunk, abban is az extrém fokozatot.
- Changkyun kezdd te! - unszolta Wonho a mellette ülő fekete hajú srácot, mire az vállatrántva bökött Minhyuk felé.
- Felesz vagy mersz? - motyogta. Úgy tűnt neki nincs nagyon ínyére a megvalósult játékötlet.
- Egyszer élünk, merek! - csapott a térdére mosolyogva, I.M pedig már nyomta is a merés gombot a telefonon.
- Hát barátom, készülj! - mutatta meg vihogva Hoseoknak a mobilt, aki fel is olvasta hangosan a feliratot: Járj öltáncot valakinek a másik nemből!
Minhyuk rám nézett, majd a kezét mögöttem átvezetett Kihyunra, míg végül megállapodott a szeme Wonhon.
- Hoseok-ah, téged választalak.
- Minhyuk, mi van a gatyádban?
- A kisfiam - nyújtotta ki a nyelvét, majd belekezdett a hihetetlen táncába, aminek felét nem is láttam a könnyeimtől. Mindenki szakadt, még Wonho is, bár a végén kissé sértődött is volt, amiért ő nem külső szemlélőként nézhette ezt végig.
- Kihyun, csúnyán néztél rám, szóval felesz vagy mersz?
- Merek.
- Vegyél le egy általam kijelölt személyről egy ruhadarabot a száddal! - húzta egy sokat sejtető vigyorra a száját, majd felém pillantott. - Mondanám, hogy Na Ri melltartóját kérem, de van felette egy póló is, szóval megelégszem azzal, ha kiszeded az egyik fülbevalóját - a többiek mind “húúú”-zni kezdtek és tapsolni Minhyuk remek ötletére, mialatt én csak lefagyva fordítottam el a fejem a mosolygó Kihyun felé, aki szemezett a fülemmel.
- Na, Kihyun, csináld vagy innod kell! - ült vissza a kanapéra Jooheon, az asztalkára pedig lerakta a kis poharat és a nagy üveges sojut.
- Te, ez az a bitang erős soju? - nézegette Hyungwon, közben elismerően elhúzva a száját. Visszatette, Kihyun pedig rövid gondolkodás után összefogta a hajamat és közeledni kezdett.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése