28. Fejezet - Jagiya

“Sajnos válaszolni nem tudott...”

~ Yoo Kihyun szemszöge ~

Hajnali kettő lehetett, mikor felébredtem arra, hogy szinte sülök, annyira meleg van. Közre játszott ebben a takaró, illetve az időközben lázassá lett lány is. A kezei tűz forróak voltak, csak úgy, mint a feje, ami az oldalamba fúródva helyezkedett el azóta is.

Kibújtam a katlanból, majd a fürdőben, anyámtól eltanult módszerekkel;  vizes rongyokat készítettem, és úgy egyensúlyoztam a lavorral a kezemben, egészen az ágyig. A kis kéztörlőnek használt törölközőt megint a hideg vízbe mártottam, majd egy ásítás után elkezdtem óvatosan nyomogatni vele a fejét. Erre anyám mindig azt mondta, hogy sokkal jobb, mintha csak ráraknám, mert később melegszik fel az anyag, és így tovább használható.

- Lázas? - suttogta mögöttem Hoseok, aki ugyebár tudott az egészről, nemúgy a többiek. Nekik csupán annyit terveztünk mondani, hogy megbetegedett, de hamarosan jobban lesz.

- Az - mondtam ki velősen.

- Segítsek valamit? - guggolt le mellém, és mivel én a fejével ügyködtem, így ő a kezén nézte meg a láz mértékét. - Lehet hagyni kéne, hogy lázas maradjon. Kiizzadja a szert - nézett rám Hoseok. Nem volt rossz ötlet, amit mondott, elvégre nekünk az a célunk, hogy kijöjjön belőle minden, amit beszedett, lehetőleg ne hányás útján, mert akkor a torka károsodik, a hangszálaival együtt. Köztudott ugyanis, hogy a drogok kifelé úton nagyobb kárt okozhatnak, ezt az orvos is megmondta.

- Ezt elviszem én, te rendezd Na Ri-t! - kapta fel a vízzel teli tálat és elment vele.

Visszafeküdtem, majd a lányt gondosan, magamat semennyire se takartam be. Egy ideig hagytam, had maradjon tőlem távol, de az igazat megvallva, eléggé hiányzott az ébredésem előtti pozíció, még ha meg is égtem a hőtől. Kicsit mozdítottam rajta, hogy közelebb kerüljek hozzá, ő pedig újra átdobta rajtam a kezét, a fejével pedig most nem az oldalamnál, hanem a mellkasomon feküdt. Hiába izzott a feje, és égetett nagyon a meleg, akkor is olyan pillanat maradt ez nekem, amit senki sem tud elvenni tőlem, már az enyém marad egy életen át, még ha a lányra várnom is kell, bár remélem már nem sokáig. Vigyorogtam, ahogyan a rajtam fekvő lányt néztem, úgy éreztem, hogy végre elértem a célom, vagyis feltehetem neki azt a kérdést, amire ígérete szerint igennel kell válaszolnia.

- Jagi, Jagi, Jagiya - ízlelgettem a szót, ahogy megtisztítottam az arcát a hajától - , az én pici Jagiya-m, csak az enyém - hajoltam hozzá egy apró pusziig, amit a hajára intéztem, nem is olyan sokkal később pedig elaludtam, Na Ri pedig békésen pihent rajtam.

- Mi történt? Fázol? - emeltem fel a fejemet, mikor nem éreztem magamon a testét.

- Hulla vagyok és még fázzak is, szép kilátások! - fogta a fejét.

- Fáj a fejed? - kérdeztem rá, hátha megbizonyosodhatok arról, hogy átléptünk a következő fázisba, mikor fájni fog a feje az orvos szerint.

- Nagyon - nyöszörögte.

- Figyelj, nem akarlak riogatni, de van egy szuper módszerem arra, hogy ne figyelj a fejedre - húztam egy sokat sejtető vigyorra a szám.

- Mi az? Mondd gyorsan! - sürgetett, közben a kezeivel hevesen gesztikulálva.

- Beszélgessünk - vontam vállat.

- Az segít? - dőlt vissza a párnára, így egy szintben voltunk mind a ketten.

- Meglátjuk - fordultam el felé - , na benne vagy? - megvártam míg bólint, majd bele is kezdtem: - Szerinted mit gondolok rólad?

- Egy bajkeverő fruska, akinek a problémáiról könyvet lehetne írni - kuncogott.

- És szerinted én szeretem ezt a bajkeverőt? - húztam fel az egyik szemöldököm, neki pedig a halvány fényben is jól láthatóan pirult ki az arca. Felhúzta a takarót egészen a mellkasáig, a kezeivel pedig belekapaszkodott az anyagba.

Magamban azért elkönyveltem, hogy a csajozós szövegeimen van még mit javítanom, mert elég gyengék. Jelen esetben viszont, pont megfelelők.

- Nem tudom, talán.

- Majdnem jó - a mutatóujjammal odaböktem az orrára, ami számomra tökéletesebben állt mindennél, főleg a telt ajkak felett, amit egyszer már csókolhattam. Utólag bánom is, hogy csak egy apró puszit adtam neki, és nem élveztem egészen a fulladás veszélyének beálltáig a helyzetet.

- Nem szeretsz - suttogta alig hallhatóan, hozzám is csupán a közeli levegő hozta el a hangját.

- Azt hittem tudod a választ - mosolyodtam el - , mivel annyi jel tudatta veled, hogy igen - nyúltam felé, ő viszont elhátrált.
-Ha szakítanék veled mit tennél? - Meglepett a kérdése, ezért az első dolgot, ami eszembe jutott, azt válaszoltam neki, ezzel is kicsit megszívatva őt.
- szeretném tovább a volt barátnőmet - Láttam az arcán a pillanatnyi szomorúságot, csalódottságot, egy cseppnyi kilátástalanságot, és megannyi fájdalmas másodpercet a szemeiben - , el is mennék hozzá. Bekopognék hozzá, ő pedig meglepetten kérdezné: “Hát te, mit keresel itt?”

- Azt hittem Jiseo a nyakadba borulna egyből - sziszegte.
- Nem azt mondtam, hogy visszamennék az exemhez, mert szeretem? - bólintott, hogy folytathassam. - Na Ri, az te lennél, miután szakítasz velem - simítottam végig az ujjaimmal az arcán. Egy pillanatra mintha megállt volna az élet, lefagyott, majd kissé elnyílt szájjal és hatalmas szemekkel rám nézett, és minden szó nélkül hozzámbújt.

- Akkor ez - kérdeztem reménykedve - azt jelenti, hogy te meg én - mutattam kettőnkre - együtt? - kulcsoltam össze a kezeinket.

- Nem - nézett fel rám - , nem lehet, a verseny miatt.

~ Park Na Ri szemszöge ~

Két hetet töltöttem el a fiúk dormjában, miután találtak nekem a szervezők egy másik szállást, a II. Girl-dorm-ot. Eredetileg az egyesben voltam, viszont a fiúk igényelték az áthelyezésemet és én is. Ez több okból volt számomra jó: az első ok az az, hogy habár nem olyan közel, mint az utóbbi két hétben, de legalább közelebb lehettem hozzájuk, mint az azelőtt. Az új hely két utcára volt a II. Boy-dorm-tól, ahol a fiúk is laktak. A másik ok pedig az, hogy a lányok annak a bandának a tagjai, akikhez engem hozzácsapnak, a megszokás kedvéért nyolcadiknak.

- Jagiya - suttogta szomorkásan Kihyun, majd mikor rákaptam a tekintetem hirtelen megijedt és megrázta a fejét.

- Mit mondtál az előbb? - mosolyogtam kíváncsian.

- Azt mondtam, hogy ott volt egy fapipa - mutatott maga mögé a boltsorra. Csak kuncogva megráztam a fejem és elnéztem a másik irányba.

- Hallottad, igaz? - vakarta meg a tarkóját, és ő is hasonlóan hozzám elnézett a másik irányba.  A szavai szomorúan csengtek, az arca mégis mosolygott. Nem álca volt, a szemei is vigyorogtak, csillogtak, mint aki igazán örül. Talán most volt az első alkalom, mikor nem tudtam eldönteni mit érez. Lapozni akartam a nyitott könyvben, ami számomra ő volt, ám a lapok mintha kicsúsztak volna a kezemből, és becsukódott volna a könyv. Talán kiolvastam?

- Igen, hallottam - vontam vállat - , és tetszett - tettem hozzá, miközben meglöktem egy kicsit, hogy visszatérjen belé az élet, mert kissé ledermedt.

- Na Ri, mit szólnál, ha miután leraktuk a cuccaidat elmennénk egy ideiglenes búcsútalálkára a térre? - karolta át a vállamat Hoseok. - A híres nyolcas.

- Nekem tetszik az ötlet - néztem Kihyunra - , és te, kibírnál még engem pár óráig? - kérdeztem, bár a választ nagyon is jól tudtam.

- Hogy kibírnék-e? Miazhogy! - jelentette ki feldobottan.

- Srácok, Na Ri benne van! - szaladt vissza Minhyuk mellé Wonho, miközben az utcán járkáló emberek legalább fele őt bámulta.

- Kisfiam, nem az utcán kéne ajánlatokat tenni a nőknek, hanem beülni az iskolapadba! - mutogatott a botjával egy idős férfi Wonho felé, aki megszeppenve nézett némán farkasszemet az őt leszólóval.

- Én már felnőtt vagyok uram, és csak elhívtam bandázni a haverokat - kezdett hevesen mentegetőzni, mikor már meg tudott szólalni.

- Felnőtt, én is ezt mondanám. Ez az arc nem mutat többet egy tízévesnél. Majd, ha meglátszanak a munka ráncai, akkor lesz ám felnőtt a felnőtt - hadonászott tovább a botjával. Elég alacsony volt, a ruhája teljesen zöld, még a zokni és a szandál is, amit viselt. A botján egy kígyó kúszott végig, fából volt faragva, a fogai pedig fehéren csillogtak a rávillanó napsugártól. A bot alsó, földdel érintkező részére valami írás volt vésve, amit nem tudtam kivenni, pedig elég nagy betűkkel volt írva.

Wonho még elég hosszú ideig vitatkozott volna a semmiből előtűnő vénnel, ha nem rángatjuk el onnan.

- Te komolyan leálltál vitatkozni egy öregúrral? - szólította meg I.M az előttem lépkedő fiút.

- Nem is igaz, én csak megvédtem magam. Az nem ugyanaz - mentegetőzött gesztikulálva Hoseok. Egy legyintéssel elintéztük a dolgot, nemúgy, mint Changkyun, aki igazi ‘evil maknae’-képp szívta szegény fiú vérét még egy jóideig.

- I.M hagyd már! - csaptam vállba, mire kissé összerándult. Gondolom nem számított a kicsit erősre sikerült támadásomra.

- Na Ri, ez fájt - sziszegte válaszul.

- Tohonya vagy, egy tohonya tarhonya - szúrt vissza Hoseok az őt ért csipkelődő mondatok után. Changkyun kissé morcosan lépdelt előrébb, Kihyun mellé.

- Most komolyan bedurcázott? - hitetlenkedett széttárt karokkal a szőke, én pedig csak elhúztam a szám, mert úgy éreztem ez mind az én saram. Csak le akartam őket állítani, mert mindenkit zavart a vitájuk.

- Remélem nem - vakartam meg a tarkómat.

Már csak pár utca választott el minket a tértől, és éppen egy zebránál várakoztunk a zöldre, így úgy gondoltam - ismerve a piros lámpa hosszát - , hogy beszélek I.M-mel, mert zavart, hogy talán miattam szomorú.

Lassan odalépkedtem hozzá, és óvatosan a vállára tettem a kezem. Nyugodtan, egy sóhaj kíséretében felém nézett, nekem pedig méginkább összeszorult a szívem.

- Ne haragudj! Nem akartalak megbántani - mondtam halkan, közben a szemkontaktust keresve a fiúval. Megrázta a fejét, majd egy lemondó sóhaj után rámnézett.

- Na Ri, nekem nincs bajom azzal, hogy vállon csaptál, nekem az a problémám, hogy velem egyszerűen hűvös a kapcsolatod. Ez most is bebizonyosodott - láncolta a szemeit az enyémekbe. - Mi soha nem nevettünk együtt, mint ahogy a többiekkel tetted, hanem akár két külön bolygó, úgy éltük le ezt a fél évet egymás mellett.

- Changkyun, soha nem tartottalak kevesebbre, mint a többieket - tettem a korábban megütött vállára a kezem.

- De, én így látom. Azt hiszed ezek a srácok jobbak nálam, többet tudnak? - kezdett bele a vallatásnak tűnő kérdés-sorozatba, amire tőlem kért választ.

- Changkyun, ez nem igaz - ingattam a fejem kissé elnyílt szájjal - , hisz te is tudod, hogy mindannyitokat ugyanannyira kedvellek, és…

- De Kihyunt nem - morogta.

- Te most féltékeny vagy? - araszoltam hátrébb egy kicsit.

- Talán, és ha az vagyok? Változtat ez bármin is? - tárta szét a karjait.

- Na jó, akkor én most átmegyek azon a zebrán, te pedig döntsd el, hogy mit csinálsz, de közben gondolkozz el azon, amit most csináltál - hagytam faképnél, és egy alapos terepszemle után a megpillantott fiúk felé vettem az irányt, nyomomban a hátrahagyott maknae-val.

- Ezzel nincs vége - fordított vissza maga felé, ami olyan feltűnőre sikeredett, hogy a többiek nyomban furcsa szemekkel meredtek felénk.

- Na Ri, mit tudnak ők, amit én nem? Idősebbek? Kedvesebbek? Sármosabbak? Miben jobbak, mint én? - A karja erősen szorított, a tekintete pedig vonzotta az enyémet, miközben Kihyun szemei lyukat égettek a hátamba. Pont nem láthatta az arcom, nem kérhettem segítséget.

I.M sötét haja ketté volt fésülve középen, amitől a szemeire tökéletes volt a rálátásom. A szája cserepes volt, a bőre jövendőbeli idolhoz méltóan fehér és ápolt volt. Rá kellett jönnöm, hogy igaza van. A többiek mind-mind közelebb álltak hozzám, mint ő, még Hyungwon is, aki a nap túlnyomó részét az alvásnak szentelte. Mégis, nem tartottam kevesebbnek a kora, a sármja, vagy a modora miatt; ő így volt I.M, a Monsta X maknae-ja.

- Changkyun, nekem semmi bajom nincs veled, értsd meg - néztem a szemeit és a karomra tapadt kezét felváltva. - Szóval elengednél, mindenki minket néz.

- Mindig azt teszem.