“az alkoholtól részegülten fogadtam el egy kis zacskót Dajintől, aki a kezembe nyomta vigyorogva”
- Ez mi? - tartottam fel az egyik kezemben lévő zacskót, mialatt a másikban egy üveg rizsboros üveg volt, már félig üresen.
- Bontsd ki és szórd a piába! Garantált az extra jókedv - vigyorgott Hyunae. A szemei furcsán álltak, nem csak azért, mert az agyamban uralkodó homálytól négy lett neki, hanem azért is, mert a pupillái akkorák voltak, hogy szinte látni se láttam semmit belőle. Csakis a világosbarna íriszei látszódtak, amik kissé ijesztőek lettek volna, ha józan vagyok.
- De jó a szemed! Megkapom? - nyúltam az arca felé.
- Inkább csinálj magadnak is - adott egy poharat, amiben víz volt.
- Vizet nem kérek, piát adj!
- De ez egy varázsvíz érted, varázsvíz! Csak ezzel működik. - Kibontotta a zacskót, majd beleszórta. - Idd meg! - adta át, én pedig megittam, ekkor még mit sem sejtve arról, hogy pontosan mit is tettem…
- Na Ri, azt hiszem ez a te mobilod - lengetett egy fekete tárgyat Gina. - Hjuj, jó pali, enyém? - Meg sem várva a válaszom felvette a telefont, majd gyorsan le is tette.
- Jó pali, hol? - került át Solwoo kezébe a telefon, és bár az én tulajdonom volt, nem igazán érdekelt az, hogy mi lesz vele. Jelenleg az foglalkoztatott, hogy megnézzem a tükörben, hogy én is kaptam-e olyan szemeket, mint amiket Hyunae is.
- Csippendérek! Ki hívott fiúkat? - kiabált a bejárat felől Dajin, maga mögött két fiúval.
- Én hívtam erről itt! Benne voltak - mutatta fel a mobilom Solwoo, én pedig nem törődve ezzel az egésszel ültem tovább a konyhapultot támasztva, a forgó világgal és a furcsa villódzó fényekkel, amik néha szinte vakítottak. A lányok sikongatásait hallva odakaptam a fejem én is, illetve a mellettem vedelő valaki is, akinek az arcát nem tudnám beazonosítani jelenleg. A lányokat fintorogva utasították és lökdösték el a másik nem tagjai. Az egyikük felém mutatott, vagy talán a másik lányra, kicsivel később pedig a négy lányból álló hadseregen átküzdve magukat jöttek felénk. Nem tudom, hogy mégis hogyan kerülték ki azt a szörnyet, ami folyton sétálgatott a nappaliban bulizók közt, mindenesetre ideértek.
- Na Ri! Na Ri! Na Ri! - rázta bágyadt fejemet valamelyikük, majd a szemeimen időzve kerekedtek ki a sajátjai.
- Mit csináltál? - rázott tovább. - Na Ri, mit vettél be? - kiabált.
- Mit adtatok neki? - kérdezgette a többieket a másik srác.
- Kérsz? - nyújtott neki Hyunae egy ugyanolyat, mint amit én is kaptam.
- Te, Kihyun, ez drog - tátotta el a száját.
- Na, nem mondod Hoseok.
~ Yoo Kihyun szemszöge ~
Felkaptam Na Ri-t, aki hirtelen hörögve vette a levegőt és bepánikolva kezdett el kiabálni és csapkodni engem.
- Ne vedd el a levegőt - kapkodott oxigénért. Az arca piros volt, a szíve csak úgy dörömbölt a mellkasában úgy, hogy az látszott is szabad szemmel. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is a rosszulléte és mintha kapott volna már oxigént. Alig tudtam felfogni az eseményeket, és jött a következő dolog is: remegni és izzadni kezdett. A homloka gyöngyözött, miközben köhögve próbált kinyögni valamit. Az én karjaim is megremegtek, de igyekeztem úgy tartani őt, hogy az ismételten fel-le járó mellkasa miatt ne pattanjon ki a kezeim közül. Erősen markoltam meg a testét, Hoseok segítségével pedig kissé visszatartottuk az ugráló felsőtestét.
- Na Ri! Na Ri! - kiabáltam, hátha kinyitja a csukott szemeit. Perceken belül ez is megtörtént. Kipattantak a szemei, a mellkasa is megemelkedett, majd visszaesett a kezeim közé. Meg sem mozdult...
- Hallasz? - paskoltam meg az arcát. Nagyon féltem, soha nem láttam még ilyet, nemhogy a kezeim közt történjen ez valakivel, akit mindennél jobban szeretek.
- Ez mind a ti hibátok! - néztem körbe a lányokon, akik mind ittasak és talán drogosak is voltak, mégis néhányan, mintha sajnálták volna, ami történt.
Na Ri végig motyogott valamit, a folytonos remegő ajkai és a torka mélyéből jövő hang viszont eltorzította azt és érthetetlenné vált.
A helyet még mindig belengte az alkohol szaga, ami szinte minden apró porcicába beleitta már magát az egész kollégiumban. Volt még egy érdekes, még soha nem érzett dologból érkező nem túl kellemes illat, ami számomra leginkább a zacskó tartalmához kötődött.
- Kihyun - nyújtott felém egy rongyot a megszólítás közben az engem elkísérő fiú, amivel rendesen meg is ijesztett. Az egész külvilágot kizártam és csak a mellkasomhoz ölelt lányt láttam.
A rángások enyhültek, már csak a hörgés maradt, és az ajkai kezdtek remegni a hanghatás közben. Ijesztő volt, és sírásra késztetett az, hogy talán ez komoly is lehet - mikor már képes voltam magamhoz szorítani úgy, hogy csak remegjen, de ne ugráljon fel-le a mellkasa - , ezért elvittük onnan Wonhoval.
- Hova lesz a fuvar? - nézett hátra a taxisofőr, mire egyszerre szóltunk oda neki Hoseokkal.
- A legközelebbi kórházba - néztem a lányra, aki fél perce a semmiből elájult.
A kórházba érve a helyzet rosszabb lett, mivel nem volt szabad helyük, viszont addig erősködtünk, míg az ájulás és a tünetek miatt nem rakták be a sürgősségire.
- Negyvennegyedik! - szólított minket az ápolónő.
- Jó napot! - biccentettem, mivel a kezemben a lánnyal nem igazán tudtam mást tenni.
- Mi történt? - nézett rám, miközben a nővér csipeszeket rakott a lány kezére, illetve az arcára is.
- Egy partiban volt, és ilyet adtak neki - adtam át a drogot tartalmazó zacskót.
- Dr. Ryu - kezdte a nő.
- Igen, vigye a laborba - fejezte be a mondatot a doktor, majd minden papír végignézése előtt kijelentette:
- Na Ri jobban lesz, ne aggódjon - veregette meg a vállamat - , viszont szeretnék beszélni magával, amennyiben maga hozzátartozó, bár úgy tudom neki - nézett a fekvő lányra - nincsenek élő rokonai.
Honnan tudott ennyit Na Ri-ról? Honnan tudta a nevét anélkül, hogy olvasott volna bármit is az aktából, vagy mi az az indok, amivel magyarázható, hogy milyen rokonai vannak?
- Amennyiben nem rokon nem mondhatok semmit - tette hozzá.
- A barátja vagyok - jelentettem ki magabiztosan, hogy biztosan elhiggye ezt a kicsiny hazugságot, ami ha lenne bennem egy kis bátorság, talán már rég az igazság volna.
- Ez esetben elárulhatom, hogy valószínűleg még fél napig jelentkezhetnek hasonló esetek, mint amiket bediktált. A rángatózás, illetve a hörgés, a remegés és a légszomj mind a pánikroham tünetei, amik a drogok mellékhatásai. Fontos, hogy ilyenkor ne legyen egyedül, hanem valaki segítsen neki, legfőképp a levegővételben. Érdemes beszerezni egy maszkot, amibe pumpálni lehet az oxigént. Minden nagyobb gyógyszertárban megtalálható, de itt is igényelhető a recepción, csak kicsit drágábban, viszont minőségibb az áru. - Legszívesebben szemet forgattam volna az eldugott reklám miatt, de ez most nem az a hely volt, ahol ezt meg kellett volna, hogy tegyem, így csak hallgattam. - Előfordulhat továbbá az is, hogy a kisasszonyból lelki kötödést vált ki a drog, és erősödnek benne az érzelmek kimutatásának vágyai. A tabletta forma miatt leginkább valami partidrogra gondolnék, talán Speed, a Crocodil túl erős lenne, illetve bőrhámlást is okozhatna. Azt kizárnám. - Ekkor nyitott be az ápolónő, majd adta át az eredményeket a doktornak. - Igen, tényleg Speed. Ebben az esetben a kiszáradás is veszélyt jelenthet, illetve az émelygés, esetleg ájulás.
- Meddig? - ennyit tudtam csak kinyögni válaszképp.
- Egészen addig, míg a szer hatását nem veszti. Akkor viszont olyan lesz, mint aki másnapos. Fejfájás, hányinger és egyéb szokásos tünetek jelentkezhetnek.
- Esetleg kimosni nem lehet? - ajánlotta a nővér, mire az orvos megrázta a fejét.
- Kevés benne a szer, és a mosáskor a gyomorsav túlnyomó részt távozna, és mivel a hölgy nincs magánál, így a termelés is lassabb lenne, ami leállítaná az emésztést és akár el is veszíthetnénk. - indokolta meg a kérdésre adott választ, majd el is bocsájtott minket egy feltétellel: vissza kellett hoznom, mikor már a fejfájás is elmúlik.
Otthon, már jó éjfél felé járhatott az óra, mikor még ébren voltam és gondolkodtam.
Őszintén fogalmam sem volt, hogy mit gondoljak. Valahogy megrengett a bizalmam abban, hogy végre minden normális lett. Ott feküdt az ágyban, az arcánál a fókával, amit kapott tőlem és bennhagyott a mosdóban. Az arca nyugodt volt, rezzenéstelen, mintha semmi gondja sem lenne az életben, és boldog lenne. Fogtam a kezét, aminek melege miatt tudtam csak, hogy él; és az arcomhoz emelve azt, egy puszit nyomtam rá. A többiek már aludtak, Hoseok pedig tusolt épp, így egyedül voltam éber a szobában, csupán azért mertem ilyeneket csinálni. Az arcába lógó tincseit kisöpörtem onnan, így láthattam, hogy a szája kissé elnyílt, cserepes volt a beszedett szertől, és piros. A kipirosodás is a tünetek egyike, pont ahogyan a hirtelen testhőváltozás is, amit folyamatosan figyelni kell.
Lefeküdtem, és az emeletes ágyunk léceit nézegettem, ahova szebbnél-szebb káromkodások voltak felírva. Valahogy szívesen használtam volna őket az ablakon kikiabálva a nagyvilágnak.
Mellettem az eddig mozdulatlan lány mocorogni kezdett, majd mikor felé pillantottam, hogy lássam, hogy mit csinál; az egyik kezét átvetette rajtam, és az oldalamhoz bújt a fejével.
- Fázom - suttogta a pólómnak, én pedig az eddig félrerakott takaróért nyúltam, és betakartam mindkettőnket.
A hideg ujjacskái a mellkasomon pihentek, én pedig megfogtam a kezét a sajátommal, hogy melegítsem.
- Fent vagy még? - kérdeztem halkan, mire motyogott valamit, így folytattam. - Ígérd meg, hogy soha többet nem csinálsz ekkora hülyeséget! - kulcsoltam össze az ujjainkat a paplan alatt. - Tudod te, hogy mennyire megijesztettél? - nyeltem egy nagyot, és elfordítottam a fejem az ablak felé. - Azt hittem végleg elveszítelek, érted? - fogtam két kezem közé a riadt arcát, és még mindig furcsa szemeit figyelve gondolkodtam el azon, ami ma történt, vagyis az órát tekintve a tegnap történéseit.
Sajnos, válaszolni nem tudott...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése