“szívének fájdalmas halálából visszatérve ugrott ki az ablakon, és elszaladt”
Egy hetünk volt még leadni a versenyanyagot, amit tegnap be is fejeztünk, így közösen, összetömörülve egy laptop elé néztük, ahogyan választott leaderünk megnyomja a küldés gombot. Mindez egy hete történt, azóta minden egyes pillanatban valaki ellenőrzi a postaládát, valaki az e-mail fiókot, és a telefonjaink is mindig nálunk vannak, hogy értesülhessünk az eredményekről. Ma a fiúk videojáték estet tartottak, én pedig a kis matracomon olvasgattam egy könyvet, hozzáteszem sötétben.
- Ha megvakulsz nem fizetem a műtéted. - A lámpa felkapcsolódott, és már szokásossá vált megjelenésével újra egy levegőt szívott velem a konyha leghűségesebb hitvese. Leült mellém a matracra, majd elkérve a könyvet megnézte a címét, fintorgott egy sort, majd beleolvasott a hátlapon feltüntetett pár sorba. A vicces fej, amit produkált csak egyre torzult, és lett humorosabb, míg meg nem szólalt:
- Na Ri, ez tömör nyáladzás. - Erre csak elnevettem magam, ő pedig felhúzta a szemöldökét jelezve, hogy nem érti mi olyan vicces számomra. Ezzel egy baj volt, így olyan aranyos volt, hogy csak méginkább vigyorognom kellett rajta. A néma ömlengésemen, miszerint milyen ennivaló arca van kuncogott egy sort ő is, majd lerakta a könyvet.
- Van valami, amiről beszélni szerettem volna veled - váltott komoly hangnemre - Jiseo tudom, hogy zavar téged, és azt is tudom, hogy mennyit sérteget - furcsa volt a hangja - de szeretném, ha tudnád, hogy segítek, ha kell.
- És a könyv volt nyálas, igaz Kihyun? - mosolyodtam el rajta, mire csak folytatta.
- Másrészt - mosolyodott el - van valami, amit nem fejeztem be a múltkor.
Ijedten néztem rá, mert fogalmam sem volt, hogy egy ilyen mondat után mit szándékozik tenni, főleg úgy, hogy a csillogó szemein kívül, csak a kislámpa fénye által láttam az arcát, amiről nem tudtam leolvasni semmit. A szemei, akárcsak akkor; a számra tévedtek, ami az ijedtségemből kifolyólag kissé elnyílt. Lassan közeledett, még mindig szemezve az ajkaimmal, mígnem a hangulatot megzavarva csörrent meg a mobilja.
- Majd máskor, most ne - legyintett, de én elhúzódtam.
- Lehet ők azok. - Morogva mászott el a telefonjáig, ami a másik ágyon pihent, és meglátva a számot elkerekedtek a szemei. Megmutatta nekem is, ismeretlen volt, így bizakodva nyomtam a füléhez.
- Hallo? - indultunk meg közben a többiek felé, akik meglátva a készüléket azonnal kikapcsolták az éppen folyó lövöldözős játékot, majd odasiettek hozzánk.
- Hangosítsd ki!
- Shh! Zavarod! - állította le I.M a kiabáló Minhyukot, aki akár egy sértődött kisgyerek, úgy duzzogott.
- Köszönöm, viszont hallásra! - tette le, majd tagadhatatlan vigyora elárulta őt. Felvettek minket.
- Ez tök szuper! - örömködött Shownu, azonban Kihyun vigyora alábbhagyott, sőt.
- Igen fiúk, felvettek minket, de Na Ri nem velünk lesz majd - nézett rám - őt a lányokhoz viszik, és majd valami nyávogó csicseriborsót akarnak belőle csinálni, aki cukorkákkal kirakott ruhában ugrál Candyland-ben, mialatt a tánci képességei ki sem lesznek használva, mert csak csárdást fog járni tütükében - fakadt ki, hozzáteszem a jelenlegi helyzet teljes tudatában jogosan, hiszen neki nem ez volt a baja. Ezt pedig, csak én tudhattam egyedül. Végszóra, még mielőtt a fiúk reagálhattak volna, megszólalt a csengő, és Kihyun ment is ajtót nyitni.
Az a nő, akinek a nevét még azóta sem jegyeztem meg; minden egyes nap ott volt nálunk, és órákig fecsegett, most is ő érkezett meg, harci szerelésében, ami egy stílusos, méregdrága ruha volt, hatvan centis magassarkúval, és egy táskával. A fiúk kedvelték, nevettek vele, mikor történeteket mesélt régről, legtöbbször Kihyun régi idióta megmozdulásairól számolt be. Én ilyenkor mindig elvonultam, és mosogattam, vagy pakolásztam, hogy rend legyen. Nem hiányoztam nekik, jól elfoglalták magukat a szőke társaságában. Most is ezt tettem volna, hisz éppenséggel dolgom az lett volna a konyhában, ha a nő meg nem szólít:
- Van valami, amit mindigis meg akartam kérdezni egy női gyakornoktól - kezdte a már most nem tetsző sorait - hány emberrel kell ágyba bújni, hogy egy ilyen utcai lányka is bekerüljön a bandába? - mosolygott, éreztem a hangján, én pedig mivel hattal álltam nekik, nem láthattam a fiúk arcát. Minden szó nélkül léptem ki a helyiségből, majd tértem be az étkezőbe. Sunchae végig a lábaim körül mászkált, valami jó falatot várva pitizett előttem, de nálam nem volt semmi sem.
- Mosogatok pici, nincs maradék - mosolyogtam rá keserűen, mire csak folytatta, mintha nem értené. Hogy is érthetné, én bolond, hisz ő egy kutya.
- Azt szeretné, ha felvennéd - hallottam az ajtó felől egy vidám, de egyben bánatos hangot, mire odakaptam a fejem. Neki volt dőlve az ajtófélfának, a kezeit mellkasa előtt összefonta.
- Nem kéne azzal a lánnyal lenned?
- Jiseo-ra gondolsz? - kérdezte egy sóhajt beszúrva a lány neve mögé. Bólintottam egyet, mire csak belépett, majd becsukta maga mögött az ajtót. Felvette a felé sétikáló kutyát, majd vele együtt jött tovább.
- Miben segíthetek?
- Nem válaszoltál Kihyun - böktem meg a könyökömmel a mellkasát.
- Kellene vagy nem, akkor sem teszem. Nem az anyám, még fiatalabb is, mint én. Na meg, mondtam, hogy szólj, ha segítség kell. Nem mondtad, de láttam rajtad, hogy kell, szóval itt vagyok - simogatta a kutyáját, és vigyorgott rajta, mert Sunchae úgy helyezkedett el a karjaiban, akár egy kisbaba.
- Mi lesz veled nélküle - ráztam a fejem nevetve, mialatt a következő tányért raktam a készek közé.
- És veled mi lesz nélkülem? - nézett rám, miután letette a kutyát. Sunchae boldogan rohangált a dögönyözés után a játékaihoz, így végül ketten mosogattuk el a temérdek tányért. Monoton munka volt, én elmostam, Kihyun eltörölte az edényeket. Az unalom elkerülése végett a fiú belenyúlt a habzó vízbe, majd az orromra kente a kezén maradt bizsergő anyagot. Én, akár egy óvodás, úgy kaptam az alkalmon, hogy én is megtehessem, azonban megfogott, és a kezeimet kicsit fentebb emelve próbált megmenekülni a következményektől, ezzel azonban csak azt érte el, hogy a hajába kerüljön mindaz, amit az orrára szántam. Csatába kezdtünk, és már szinte mind a ketten habszörnyek voltunk, mikor Kihyun egy olyan ütést vitt be, amire nem voltam felkészülve. Magához húzott, az egyik hüvelykujjával pedig leszedte az ajkaimra tapadt játékszert. Némán, lefagyva figyeltem minden mozdulatát, és szinte beleremegtem abba a jóleső érzésbe, amit az érintése váltott ki a testemből. Közelebb jött, majd még közelebb, elfordította a fejét, majd a tarkómra fogott.
- Ti meg mit… - hallottam a sipákoló hangot a bejárat felől. Kihyun halkan sóhajtva távolodott el, de a pult takarásában a kezem még mindig az övébe kapaszkodott, nem engedett el egy percre sem. Gondolom nyugtatni akart a nő társaságában, hisz jól tudta, hogy mennyire idegesít ez a nőszemély.
- Yoo Kihyun, nem hinném, hogy az apád örülne egy ilyen lánynak, vagy minek, mint ez. Semmi alakja, nem is beszélve a hajáról, olyan, mint egy fiú haja, akinek egy prostituált a fodrásza - mért végig tüzetesen. Mindent felrótt nekem, a szemeim színétől a származásomig, még azt is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán ember vagyok-e, és nem valami mutáns. Fájt, nagyon, amit a mellettem álló nem is tűrt némán, igyekezett minél hamarabb leállítani a másik felet, és kitessékelni a konyhából, végül sikerült is neki.
Ez egy nagy negatívuma a szerelemnek, meggyengít, ellágyít, elvakít, és nehezebben veszed észre a bogáncsot, ami a biciklid útját keresztezi, és belehajtasz. Ameddig egyedül voltam a konyhában, kihasználva az alkalmat; elhagytam én is azt, miután hallottam a bejárati ajtót becsapódni, gondoltam tiszta a ház. A fiúk felé vettem az irányt, ám a szekrény takarásából elkaptam egy beszélgetést.
- Szerintem össze kéne jönnötök - javasolta Minhyuk.
- Igen-igen, mind imádjuk őt, és látszik rajta, hogy oda van érted - folytatta Hoseok.
- Olyan aranyos lány, csak rá kell nézni, erős - tette hozzá Jooheon is a maga részét.
- Igazatok van, megkeresem, ha Seoulba értünk - Kihyun hangja volt az utolsó, amit hallottam, mert ekkor visszavonulót fújva vonultam el a szerelemdoktor, Sunchae társaságában. Nyalogatással, és a simogatásért való kunyerálásával terelte el a figyelmem, egészen addig, míg a szemeim már le nem csukódtak, a karjaimban már alvó ebbel egyetemben. Ki kellett pihennem magam, hisz a Seoul-ba vezető út nem valami kellemes, főleg az emlékek miatt, illetve a már megszokott közösségtől sem szeretnék elszakadni, vagy talán csak az hiányzik, hogy minden reggel mosollyal fogadjon, és hozzámérjen a szuszogó szőrgolyó gazdája. Nem tudom - ez már a sokadik nem tudom, amivel megszegem a saját feltevésem, miszerint olyan nincs, hogy nem tudom - lehet én is csak kifogásokat keresek, mint az emberek általában, mert én is esendő vagyok.
Reggel, még mindig ugyanúgy voltam, kezemben a kutyussal, aki már ébren volt, de nyugodtan feküdt tovább a mellkasomon, nehogy felkeltsen. Rafinált kis róka, az biztos. Összekaptam magam és megindultam a napindító étkezés elkészítésére. Mire kiértem már valaki mozgolódott a konyhában, egy másik fiú pedig nagyban mesélt neki valami filmről, amit meg akar nézni valamikor.
- Heló! - ültem le kicsit távolabb tőlük, a legszélső bárszékre. Minhyuk jólfésült szőke haja alól pislogott rám fáradtan, még a mesélést is ráhagyta, a másik fiú pedig némán elzárta a sütőt, és csak utána köszönt.
A reggelizőasztalnál mindenki csendben volt, de éreztem magamon a szemeket, mintha tőlem vártak volna valamit.
- Na Ri - szólalt meg végül Shownu - szerettünk volna neked adni valamit, amiért ennyit dolgoztál velünk, és részese voltál annak, hogy bejuthassunk a kiadóhoz. Szóval…
- Hyunwoo, még most is a csapat tagja, és az is marad, ne beszélj múltidőben - hordta le Hyungwon az előtte szólót.
- Semmi baj, igaza van Hyunwoonak - álltam fel az asztaltól. - Szeretnék mindannyiótoknak sok sikert kívánni, hogy együtt debütálhassatok mind - fejeztem be, majd elsétáltam a még elpakolandó cuccaim felé.
- Na Ri, dehogy van igaza. Gyere vissza és beszéljük meg! - ért utol Wonho kérlelő hangja. Félreértés ne essék, én nem sértődtem meg, vagy lettem volna haragos. Én szomorú voltam, mert ezalatt az idő alatt megszerettem őket, nagyon is. Mindegyikük olyan volt nekem, mint egy báty, amire titkon minden lány álmaiban vágyik.
A pizsamámat hajtogattam épp, mikor valaki a vállamra tette a kezét. Megfordultam, hogy láthassam, hogy ki az.
- Mit szeretnél? - folytattam a hajtogatást.
- Na Ri, nézz rám! Emlékszel mit mondott a jósnő? - a kezével bólintásnak tűnő mozdulatokat csinált a fejemmel. - Ugyanúgy itt leszek veled - fogta meg az államat.
- És mi van azzal a lánnyal, akiről a fiúkkal beszéltetek tegnap? Neki is ezt mondtad? - szívtam be élesen a levegőt, mialatt még mindig az államat tartotta a kezével. Közelebb jött, a lehelete csikizte az arcbőröm, ami lányos zavaromra rásegítve egy halovány mosolyt csalt ki belőlem. A másik keze a lapockám és a derekam között volt valahol, úgy húzott közel magához. Az államról másik keze a tarkómra csúszott, míg az ajkai az enyémre tapadtak. Egy rövid, érzéki, sokatmondó csók volt, aminek a végén suttogott valamit:
- Még mindig kételkedsz bennem? - kérdezte, majd látva a fejrázásom magához ölelt.
- Ha megvakulsz nem fizetem a műtéted. - A lámpa felkapcsolódott, és már szokásossá vált megjelenésével újra egy levegőt szívott velem a konyha leghűségesebb hitvese. Leült mellém a matracra, majd elkérve a könyvet megnézte a címét, fintorgott egy sort, majd beleolvasott a hátlapon feltüntetett pár sorba. A vicces fej, amit produkált csak egyre torzult, és lett humorosabb, míg meg nem szólalt:
- Na Ri, ez tömör nyáladzás. - Erre csak elnevettem magam, ő pedig felhúzta a szemöldökét jelezve, hogy nem érti mi olyan vicces számomra. Ezzel egy baj volt, így olyan aranyos volt, hogy csak méginkább vigyorognom kellett rajta. A néma ömlengésemen, miszerint milyen ennivaló arca van kuncogott egy sort ő is, majd lerakta a könyvet.
- Van valami, amiről beszélni szerettem volna veled - váltott komoly hangnemre - Jiseo tudom, hogy zavar téged, és azt is tudom, hogy mennyit sérteget - furcsa volt a hangja - de szeretném, ha tudnád, hogy segítek, ha kell.
- És a könyv volt nyálas, igaz Kihyun? - mosolyodtam el rajta, mire csak folytatta.
- Másrészt - mosolyodott el - van valami, amit nem fejeztem be a múltkor.
Ijedten néztem rá, mert fogalmam sem volt, hogy egy ilyen mondat után mit szándékozik tenni, főleg úgy, hogy a csillogó szemein kívül, csak a kislámpa fénye által láttam az arcát, amiről nem tudtam leolvasni semmit. A szemei, akárcsak akkor; a számra tévedtek, ami az ijedtségemből kifolyólag kissé elnyílt. Lassan közeledett, még mindig szemezve az ajkaimmal, mígnem a hangulatot megzavarva csörrent meg a mobilja.
- Majd máskor, most ne - legyintett, de én elhúzódtam.
- Lehet ők azok. - Morogva mászott el a telefonjáig, ami a másik ágyon pihent, és meglátva a számot elkerekedtek a szemei. Megmutatta nekem is, ismeretlen volt, így bizakodva nyomtam a füléhez.
- Hallo? - indultunk meg közben a többiek felé, akik meglátva a készüléket azonnal kikapcsolták az éppen folyó lövöldözős játékot, majd odasiettek hozzánk.
- Hangosítsd ki!
- Shh! Zavarod! - állította le I.M a kiabáló Minhyukot, aki akár egy sértődött kisgyerek, úgy duzzogott.
- Köszönöm, viszont hallásra! - tette le, majd tagadhatatlan vigyora elárulta őt. Felvettek minket.
- Ez tök szuper! - örömködött Shownu, azonban Kihyun vigyora alábbhagyott, sőt.
- Igen fiúk, felvettek minket, de Na Ri nem velünk lesz majd - nézett rám - őt a lányokhoz viszik, és majd valami nyávogó csicseriborsót akarnak belőle csinálni, aki cukorkákkal kirakott ruhában ugrál Candyland-ben, mialatt a tánci képességei ki sem lesznek használva, mert csak csárdást fog járni tütükében - fakadt ki, hozzáteszem a jelenlegi helyzet teljes tudatában jogosan, hiszen neki nem ez volt a baja. Ezt pedig, csak én tudhattam egyedül. Végszóra, még mielőtt a fiúk reagálhattak volna, megszólalt a csengő, és Kihyun ment is ajtót nyitni.
Az a nő, akinek a nevét még azóta sem jegyeztem meg; minden egyes nap ott volt nálunk, és órákig fecsegett, most is ő érkezett meg, harci szerelésében, ami egy stílusos, méregdrága ruha volt, hatvan centis magassarkúval, és egy táskával. A fiúk kedvelték, nevettek vele, mikor történeteket mesélt régről, legtöbbször Kihyun régi idióta megmozdulásairól számolt be. Én ilyenkor mindig elvonultam, és mosogattam, vagy pakolásztam, hogy rend legyen. Nem hiányoztam nekik, jól elfoglalták magukat a szőke társaságában. Most is ezt tettem volna, hisz éppenséggel dolgom az lett volna a konyhában, ha a nő meg nem szólít:
- Van valami, amit mindigis meg akartam kérdezni egy női gyakornoktól - kezdte a már most nem tetsző sorait - hány emberrel kell ágyba bújni, hogy egy ilyen utcai lányka is bekerüljön a bandába? - mosolygott, éreztem a hangján, én pedig mivel hattal álltam nekik, nem láthattam a fiúk arcát. Minden szó nélkül léptem ki a helyiségből, majd tértem be az étkezőbe. Sunchae végig a lábaim körül mászkált, valami jó falatot várva pitizett előttem, de nálam nem volt semmi sem.
- Mosogatok pici, nincs maradék - mosolyogtam rá keserűen, mire csak folytatta, mintha nem értené. Hogy is érthetné, én bolond, hisz ő egy kutya.
- Azt szeretné, ha felvennéd - hallottam az ajtó felől egy vidám, de egyben bánatos hangot, mire odakaptam a fejem. Neki volt dőlve az ajtófélfának, a kezeit mellkasa előtt összefonta.
- Nem kéne azzal a lánnyal lenned?
- Jiseo-ra gondolsz? - kérdezte egy sóhajt beszúrva a lány neve mögé. Bólintottam egyet, mire csak belépett, majd becsukta maga mögött az ajtót. Felvette a felé sétikáló kutyát, majd vele együtt jött tovább.
- Miben segíthetek?
- Nem válaszoltál Kihyun - böktem meg a könyökömmel a mellkasát.
- Kellene vagy nem, akkor sem teszem. Nem az anyám, még fiatalabb is, mint én. Na meg, mondtam, hogy szólj, ha segítség kell. Nem mondtad, de láttam rajtad, hogy kell, szóval itt vagyok - simogatta a kutyáját, és vigyorgott rajta, mert Sunchae úgy helyezkedett el a karjaiban, akár egy kisbaba.
- Mi lesz veled nélküle - ráztam a fejem nevetve, mialatt a következő tányért raktam a készek közé.
- És veled mi lesz nélkülem? - nézett rám, miután letette a kutyát. Sunchae boldogan rohangált a dögönyözés után a játékaihoz, így végül ketten mosogattuk el a temérdek tányért. Monoton munka volt, én elmostam, Kihyun eltörölte az edényeket. Az unalom elkerülése végett a fiú belenyúlt a habzó vízbe, majd az orromra kente a kezén maradt bizsergő anyagot. Én, akár egy óvodás, úgy kaptam az alkalmon, hogy én is megtehessem, azonban megfogott, és a kezeimet kicsit fentebb emelve próbált megmenekülni a következményektől, ezzel azonban csak azt érte el, hogy a hajába kerüljön mindaz, amit az orrára szántam. Csatába kezdtünk, és már szinte mind a ketten habszörnyek voltunk, mikor Kihyun egy olyan ütést vitt be, amire nem voltam felkészülve. Magához húzott, az egyik hüvelykujjával pedig leszedte az ajkaimra tapadt játékszert. Némán, lefagyva figyeltem minden mozdulatát, és szinte beleremegtem abba a jóleső érzésbe, amit az érintése váltott ki a testemből. Közelebb jött, majd még közelebb, elfordította a fejét, majd a tarkómra fogott.
- Ti meg mit… - hallottam a sipákoló hangot a bejárat felől. Kihyun halkan sóhajtva távolodott el, de a pult takarásában a kezem még mindig az övébe kapaszkodott, nem engedett el egy percre sem. Gondolom nyugtatni akart a nő társaságában, hisz jól tudta, hogy mennyire idegesít ez a nőszemély.
- Yoo Kihyun, nem hinném, hogy az apád örülne egy ilyen lánynak, vagy minek, mint ez. Semmi alakja, nem is beszélve a hajáról, olyan, mint egy fiú haja, akinek egy prostituált a fodrásza - mért végig tüzetesen. Mindent felrótt nekem, a szemeim színétől a származásomig, még azt is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán ember vagyok-e, és nem valami mutáns. Fájt, nagyon, amit a mellettem álló nem is tűrt némán, igyekezett minél hamarabb leállítani a másik felet, és kitessékelni a konyhából, végül sikerült is neki.
Ez egy nagy negatívuma a szerelemnek, meggyengít, ellágyít, elvakít, és nehezebben veszed észre a bogáncsot, ami a biciklid útját keresztezi, és belehajtasz. Ameddig egyedül voltam a konyhában, kihasználva az alkalmat; elhagytam én is azt, miután hallottam a bejárati ajtót becsapódni, gondoltam tiszta a ház. A fiúk felé vettem az irányt, ám a szekrény takarásából elkaptam egy beszélgetést.
- Szerintem össze kéne jönnötök - javasolta Minhyuk.
- Igen-igen, mind imádjuk őt, és látszik rajta, hogy oda van érted - folytatta Hoseok.
- Olyan aranyos lány, csak rá kell nézni, erős - tette hozzá Jooheon is a maga részét.
- Igazatok van, megkeresem, ha Seoulba értünk - Kihyun hangja volt az utolsó, amit hallottam, mert ekkor visszavonulót fújva vonultam el a szerelemdoktor, Sunchae társaságában. Nyalogatással, és a simogatásért való kunyerálásával terelte el a figyelmem, egészen addig, míg a szemeim már le nem csukódtak, a karjaimban már alvó ebbel egyetemben. Ki kellett pihennem magam, hisz a Seoul-ba vezető út nem valami kellemes, főleg az emlékek miatt, illetve a már megszokott közösségtől sem szeretnék elszakadni, vagy talán csak az hiányzik, hogy minden reggel mosollyal fogadjon, és hozzámérjen a szuszogó szőrgolyó gazdája. Nem tudom - ez már a sokadik nem tudom, amivel megszegem a saját feltevésem, miszerint olyan nincs, hogy nem tudom - lehet én is csak kifogásokat keresek, mint az emberek általában, mert én is esendő vagyok.
Reggel, még mindig ugyanúgy voltam, kezemben a kutyussal, aki már ébren volt, de nyugodtan feküdt tovább a mellkasomon, nehogy felkeltsen. Rafinált kis róka, az biztos. Összekaptam magam és megindultam a napindító étkezés elkészítésére. Mire kiértem már valaki mozgolódott a konyhában, egy másik fiú pedig nagyban mesélt neki valami filmről, amit meg akar nézni valamikor.
- Heló! - ültem le kicsit távolabb tőlük, a legszélső bárszékre. Minhyuk jólfésült szőke haja alól pislogott rám fáradtan, még a mesélést is ráhagyta, a másik fiú pedig némán elzárta a sütőt, és csak utána köszönt.
A reggelizőasztalnál mindenki csendben volt, de éreztem magamon a szemeket, mintha tőlem vártak volna valamit.
- Na Ri - szólalt meg végül Shownu - szerettünk volna neked adni valamit, amiért ennyit dolgoztál velünk, és részese voltál annak, hogy bejuthassunk a kiadóhoz. Szóval…
- Hyunwoo, még most is a csapat tagja, és az is marad, ne beszélj múltidőben - hordta le Hyungwon az előtte szólót.
- Semmi baj, igaza van Hyunwoonak - álltam fel az asztaltól. - Szeretnék mindannyiótoknak sok sikert kívánni, hogy együtt debütálhassatok mind - fejeztem be, majd elsétáltam a még elpakolandó cuccaim felé.
- Na Ri, dehogy van igaza. Gyere vissza és beszéljük meg! - ért utol Wonho kérlelő hangja. Félreértés ne essék, én nem sértődtem meg, vagy lettem volna haragos. Én szomorú voltam, mert ezalatt az idő alatt megszerettem őket, nagyon is. Mindegyikük olyan volt nekem, mint egy báty, amire titkon minden lány álmaiban vágyik.
A pizsamámat hajtogattam épp, mikor valaki a vállamra tette a kezét. Megfordultam, hogy láthassam, hogy ki az.
- Mit szeretnél? - folytattam a hajtogatást.
- Na Ri, nézz rám! Emlékszel mit mondott a jósnő? - a kezével bólintásnak tűnő mozdulatokat csinált a fejemmel. - Ugyanúgy itt leszek veled - fogta meg az államat.
- És mi van azzal a lánnyal, akiről a fiúkkal beszéltetek tegnap? Neki is ezt mondtad? - szívtam be élesen a levegőt, mialatt még mindig az államat tartotta a kezével. Közelebb jött, a lehelete csikizte az arcbőröm, ami lányos zavaromra rásegítve egy halovány mosolyt csalt ki belőlem. A másik keze a lapockám és a derekam között volt valahol, úgy húzott közel magához. Az államról másik keze a tarkómra csúszott, míg az ajkai az enyémre tapadtak. Egy rövid, érzéki, sokatmondó csók volt, aminek a végén suttogott valamit:
- Még mindig kételkedsz bennem? - kérdezte, majd látva a fejrázásom magához ölelt.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése