33. Fejezet - ̶Ő̶ ̶é̶s̶ ̶É̶n̶ Mi

“...hogy az alattunk lévő homályos tájat láthassam.”

A lányos megbeszélés után; mikor a szobába értem már aludt. Halkan, szinte nesztelenül összeszedtem a cuccaim, majd úgy mentem be a fürdőbe, hogy tusoljak, illetve elvégezzem a szokásos rutinom.
Éppen az arctisztító hab volt az arcomon, mikor a csapból folyó víz hangját túlnyomta a kopogás. Gondoltam így mégsem mehetek ki, hiszen fehérneműnél több nem igazán volt rajtam, az arcomról nem is beszélve. Kihyun aludt, a vendég pedig ilyen későn szerintem könnyen beláthatja, hogy nem biztos, hogy ajtót nyitnak neki. Az épeszű emberek már rég alszanak.
Mire kiértem már hűlt helye volt, így fontos dolgot aligha mulasztottunk el a szobatársammal.
Óvatosan - ügyelve arra, hogy nehogy felkeltsem - bújtam a takaró alá. Felé fordultam, és már nyújtottam a kezem, hogy sima, hibátlan arcához érjek, de inkább visszahúztam azt, és el is fordultam, nehogy kísértésbe essek újból, pedig órákig néztem volna, ahogyan alszik.
- Már jó éjt puszit sem kapok? - ölelt át, a fejét pedig az enyémhez dörgölte, néhol apró puszikat hagyva maga után. Összerezzentem, mivel nem számítottam a hirtelen nekem nyomódó fiúra, amivel előcsaltam egy vigyort tőle. Éreztem a kifújt levegőt, amit a nyakamra eresztett ki a nevetés alatt, ami végül egy apró pusziban végződött.
- Ha igényled - mosolyogtam bele a pici csókba. Még mindig háttal voltam neki, csupán a fejem fordítottam felé. A bal kezével ölelt, a jobbal pedig a hajam söpörte ki a saját arcából, hogy még közelebb jöhessen. A levegő még mindig csikizte a nyakam minden egyes részét, ahova csak ért a csöppnyi fuvallat.
- Na - adott egy apró csókot a nyakam vállamhoz közel eső pontjára - Ri - haladt fentebb - , szerinted - sok apró érintésével elérte az állkapocscsontomat - igénylem - most az államra adott - , vagy - a szám kihagyva az orromra hintett lágy puszit - igénylem? - A kezei közé vette az arcom és a már jóleső érzések hatására kissé elnyílt ajkaimnak esett. Felém kerekedett, a két könyökével támaszkodott közvetlenül a fejem mellett. Szemérmesen végigszántott rajtam szemeivel, miközben én a minket összekötő vékony nyálra fókuszáltam.
- Azt hittem már alszol - pillantottam fel rá, majd az alvástól kócos haját kezdtem igazgatni. Tincsei hol itt, hol ott mozdultak kifelé a tökéletes fazonból, ami olyan helyessé és magabiztossá tette; most viszont láttam a valóságot. Azt, hogy ő sem tökéletes, neki sem áll mindig kifogástalanul a ruhája - a pólója félre volt csúszva, a minta, amin talán egy tigris volt, ugyanis elkerült az oldalára. Olyan gyermeki volt, önfeledt.
- Hát, addig még sok mindent terveztem - vakarta meg nevetve a tarkóját. A szája szélet harapdálta, mellyel nekem egyre csak magasabbra emelkedett a mellkasom a levegővételtől. Nyeltem, majd újra nyeltem, próbáltam megszabadulni a rengeteg, szinte már fullasztó nyáltól, ami a torkomban képződött.
- Nem vagy normális! - csaptam mellkason.
- Miért? - kérdezett vissza vigyorogva. Olyan gyerekes volt néha, mégis mindig úgy gondoltam rá, mint aki már teljesen felnőtt, és jól megvan maga, nem kell neki mások segítsége az életben maradáshoz. Szöges ellentéte volt nekem, akit nem volt ki neveljen az életre, így megtették azt olyanok, akiknek annyi tapasztalatuk volt benne, mint akkor nekem, vagy talán kevesebb is. Tiszteltem a fiút, aki miatt mosolyra húzódott a szám minden alkalommal, azt akiért sokat sírtam, mert vagy képtelen voltam bevallani magamnak, vagy próbáltam elfelejteni, hogy szeretem őt.
- Mert én azt mondtam - válaszoltam végül. Az ujjai kívülről simogatták a combom, onnan siklottak az oldalamra, majd tovább a karomon. Az én kezeim hol a hátán, hol pedig a tarkóján voltak. Körözve simogattam, és játszottam az apró hajszálakkal, amik a nyakszirtjén nőttek.
- Ennyi erővel Superman is lehetnék, csak mert te azt mondtad - vágott egy aranyos grimaszt, ami olyan idegen volt a mellé társuló szinte dörmögő hanghoz képest. Nem tudtam megállni, hogy a közelsége miatt ne csókoljam meg, és ne érezhessem azt, hogy velem van, és marad is, legalább addig, míg az a pillanat véget nem ér. Az eddigi csókjainkhoz képest ez vad volt, olyan, ami bennem csak erősítette a vágyat. Éreztem, ahogyan a lavina megindul, és sem én, sem ő nem fogja a gyeplőt, csak szaladunk megállás nélkül, együtt. A tarkójába kapaszkodtam, hogy felemelkedhessek a matracról, amitől ő csak egyre inkább falt engem. Egy pillanatra lecsuktam a szemeim, az erősen dobogó szívem pedig lassan állt vissza az eredeti állapotába - vagyis a csók előtti, kissé felfokozott mozgású heves lüktetésbe - , ő pedig eltávolodott. Két centire lehetett, ennyire engedték őt a tarkóját markoló kezeim.
- Szeretlek! - Reméltem ezzel megindoklom az előbbi tettem, ha szükséges. Kihyun arcán egy kaján vigyor jelent meg, amit az alsó ajka beharapásával tüntetett el.
- Akkor szeretkezzünk!
- Mi lenne, ha imádnálak? Imádkoznánk? - kuncogtam.
- Imádkozni azért fogunk, hogy a fiúk ne halljanak meg semmit a szomszéd szobából. - Bevallom tetszett ez az oldala, amit akárhogy is nézek, én váltottam ki belőle egyetlen csókkal. Eddig mindig ő kezdeményezett, lehet az hatott rá így, hogy ezt most elloptam tőle. Az ajkaim már törzsvendégként fogadták őt. Aranyos volt, belemosolygott a csókba, akármilyen vad vágyakkal volt az teli. Rövid, mégis izgató érintések hadával bombáztuk egymást. A szánk alig ért össze egy pillanatra, elváltunk egymástól, majd újra találkoztunk.
A keze, ami eddig támasztékot nyújtott, most kíváncsian, lassan kúszott az oldalamon.
- Imádom, ahogyan hozzámérsz - suttogtam neki, mivel hangosabban nem tudtam volna beszélni jelenleg. Furcsa volt, olyan más. Éreztem, hogy most tényleg én vagyok az egyetlen a világon, és csak ketten létezünk; ő és én.
- Mit szólnál, ha kipróbálnánk valami újat? - suttogta a nyakamra, majd mikor felnézett csak biccentettem egyet, és teljesen feketére sötétült tekintete miatt belülről kezdtem harapdálni a számat. A vörös haja csak úgy siklott az ujjaim közt, amivel még mindig a tarkója környékén kapaszkodtam, és játszadoztam a szálakkal.
- Arra gondoltam, hogy valóra váltanám azt, ami tegnap este az álmomban volt - szemezett velem - , de csak, ha te is akarod - kíváncsi szemeivel vizslatta az arcom minden egyes apró részletét, mintha örökké meg akarná tartani magának a képet. Ugyanígy voltam én is vele, csak néztem az arcát, a számomra tökéletesen álló sötét szemeit, a csókjainktól nedves ajkait, és nyelnem kellett.
- Mire vársz? Jó étvágyat - hagytam egy kis szünetet - hozzám.
Mindent óvatosan csinált, mintha félt volna, hogy bánt engem. Simogatott, suttogott a fülembe, úgy csókolt, mint aki bármelyik percben elveszíthetne, és ez lenne az utolsó alkalom, hogy hozzámérhet.
A gondolataimba költözött rengeteg mondat, ami elhagyta a száját az irányomba, a sok megmozdulása, amivel meg akart védeni mindentől, és legfőképp ő maga, mint jelenség, aki miatt magam meghazudtolva kezdtem bízni az emberekben. Az egész szobában forró volt a légkör, pont ahogyan mi is. Fullasztó, kissé fülledt, az izzadság és a nyál sava érződött a levegőben, terjengett, szálldosott körülöttünk. Kihyun illata még mindig megcsapta az orrom, ha közelebb jött, ezzel megnyugtatott és elhitette velem, mintha vak lennék és ő lenne a vakvezető. Mindössze a jelenlétével irányított, és ki lenne az az alattvaló, aki le akarna cserélni egy kifogástalan uralkodót, főleg akkor, ha az neki kedvére van.

A kis lámpa égett csak, így a félhomályban még igézőbb volt a szeme, az ajkai, a hangja, ami mélyebb volt, mint bármikor. Megremegtem minden egyes szavánál, ő pedig élvezte a helyzetet.
- Gyönyörű vagy Jagiya! - A megszólítástól bizsergés költözött a gerincem vonalába, és ott futkározott egészen addig, míg ismét nem ért hozzám az érzés okozója. Lágyan, szinte csiga lassúsággal mozgatta a száját az én ajkaimon, miközben a rajtam lévő ingjét gombolgatta, amit pizsamaként használok egy ideje. Gombról-gombra, kínzóan lassan lazított a szerelésemen, miközben nyáltól ragacsos, édes csókokat hagyott mindenhol, amit csak felfedett belőlem. A gombolgatás közben a mutatóujjával végigsimított a mellkasomtól a köldökömig, és így játszadozott velem, míg én küzdöttem az általa okozott kellemes, nyugtató, mégis felpezsdítő és vágyakozást előidéző érzésekkel. A vége mindig ugyanaz marad: ő megnyugtat, olyan, mintha végig ott lenne velem, és megvédene mindentől, ami csak veszélyes lehet rám nézve.

A vajszínű anyagot lassacskán egy gomb sem tartotta rajtam, így a derekamnál fogva felültetett, és a kezeimről is hámozni kezdte az ruhadarabot.
- Egyedül is le tudok vetkőzni - jelentettem ki játékosan.
- Valljuk be, hogy én jobban csinálom. - A kezeim beakasztottam a nyakába, és hagytam, hogy az előbb még engem takaró felső lecsússzon a hátamon. A kezeit a hátamra tapasztotta, magához szorított, és kis félelemmel a szemeiben láttatta az érzéseit. Éreztem, ahogy az apró csókok közé leheli a levegőt, amivel leadta az egyre vadabb vágyait. Nem értettem, hiszen megengedtem neki, hogy ma este ő legyen a diktátor, aki törvényeket hoz, és legyen ő, csakis ő az, aki mentes lehet a bolond rigolyáim alól, miszerint én csak a házasság után leszek férfival, csak a házasság után bíznék meg valakiben feltétlen, legvégül pedig azt is mindig megszabtam magamnak, hogy én soha senki előtt nem leszek meztelen, csakis a házasság után a férjem előtt. Képes lennék most mindent sutba dobni érte, mert ezt nem csak ő, hanem már én is akarom, mindennél jobban. Pedig tudom, hogy ismét emlékek fognak feltörni belőlem, és álmatlan éjszakákat okoznak majd nekem a képek, amik a múltban történtek.
- Vaníliás? -  dőltünk vissza a matracra. A tusfürdőm illatáról kérdezett, elmosolyodtam, mivel tudtam, hogy miért kérdezi: vele vettem.

Rajta már rég nem volt póló, így lopva néha-néha elidőztem az enyhén kidolgozott felsőtestén, amit soha nem mutogat senkinek, csak nekem. Ez volt az én kiváltságom, nem is engedtem volna senkinek sem, hogy elvegye tőlem. Ösztönösen, mintha valami hajtana belülről, úgy értem hozzá az egyik dombhoz. Forró volt, puha, az érintésemre kemény, mintha megfeszült volna. Két ujjammal lépdeltem a hasától a mellkasáig, majd lazán visszaejtettem a kezem a kiinduló pontra és kezdtem elölről. Néha a keze megrogyott kicsit, olyankor csak összenevettünk, vagy apró, csók helyett inkább szájrapuszinak nevezhető érintésekkel szítottuk a tüzet, ami már belepte az egész jelenlegi világunkat. A kettőnk közös, privát világát.
- Most tusoltam - motyogtam neki. Elmosolyodott, majd szavakkal is reagált a kijelentésemre.
- A víz számla nem a mi dolgunk. Elérem, hogy megint tusolnod kelljen - kezeivel végigsimított a meztelen oldalamon, majd áttért a hasamra, ahol apró kis köröket rajzolgatva csikizett engem. Mindeközben a szemembe nézett, vagy apró csókokat adott hol a számra, hol a nyakamra, néha a kulcscsontomra is.
A szemeiben láttam azt a vágyakozást, ami annyira vonzott benne. Megbújt bennük egy kis eltökéltség, félelem, féltés, erő, és magabiztosság is. Nem várattam sokat, válaszoltam neki.
- Már megengedtem, hogy felfalj. Ne fogd vissza magad. - Nem várt, rögtön leszedte rólam a melegítőt, csakúgy mint magáról, és félredobta valahova a sarokba.
- Ha tudnád hányan szeretnének elveszni abban - söpörte el a hajam - , ami most már csakis az enyém - lihegte két szó közt.
A szavai úgy hatottak rám, mint valami élvezeti szer, ami feldob és erőt ad. Ha vele voltam elhittem, hogy egy jó ember vagyok, egy kívánatos nő, akit szeretnek. Mellette az voltam, aki lenni akartam egy éve: egy erős nő, aki megáll a lábán, aki egy magabiztos férfinak nyújt támaszt, akivel mindent megbeszélhet, mert meghallgatja; egy olyan nő, aki képes mosolyogni és pozitívan gondolkodni, legfőképp pedig, képes elérni a céljait és tudja, hogy ér valamit.

A derekam alá csúsztatta a kezét, és egy diadalittas mosoly keretében mutatta fel a melltartómat, amit megszerzett egy egyszerű mozdulattal. Kicsatolta a pántjait is, így könnyedén le tudta húzni rólam.

Megijedtem, új volt a szituáció, és kissé vissza akartam volna tekerni az időt, egészen addig, míg kijelentettem, hogy megválok miatta a rigolyáimtól. Kellemetlen volt a helyzet. Képtelen voltam megmutatni magam valakinek úgy, hogy az tényleg csak én legyek, és ne egy rongyokba burkolózott valóm, aki bármikor eltakarhatja a valóságot egy bő pólóval, vagy egy hosszú buggyos nadrággal. Nem szerettem a testem, és a melltartó nélküli összkép volt számomra a legvisszataszítóbb látvány, pontosabban az, hogy ő ezt látja. A múltam miatt, amiatt a vénember miatt, akinek köze volt ahhoz, amiért én az lettem aki; egy magát riherongy szajhának gondoló fiatal lány. A melltartó takarni szokta a felső két bordámat, amik kilátszanak kicsi korom óta, leginkább a kiskori éheztetés miatt.

- Jagi - fogta meg a kezem, amivel takartam magam - nem kell félned tőlem. - Lassan engedtem neki, a mosolyának, a bizalomnak, amit éreztem iránta; utat engedtem a saját elvadult akaratomnak, ami túlmutatott mindenféle földhöz ragadt, épeszű, erkölcsös, és visszafogott eszméken.

A takarót markolásztam, ami alattam állt össze-vissza gyűrődve a folytonos mocorgásunktól. Hevesen dobogó szívvel, és túlfűtött testtel lihegtem, pont ahogyan ő is. Az izzadtság cseppek gyöngyöztek a homlokán, és ahogyan lehajolt hozzám szinte éreztem a bőrömön minden kisebb erőfeszítést, amit bármikor is tett értem. Olyan volt, mintha most nem lett volna én és ő, minden mi voltunk. Mi csókoltuk egymást úgy, mintha ez lenne az utolsó percünk együtt, ketten töltöttük be az egész szobát a hangjainkkal és a szüntelen lihegésünkkel, ami csak jobban feltüzelt mindkettőnket. Azt éreztem, hogy lángolok, és repülök, valahol fenn a felhők felett. Egy furcsa bizsergés - egy újabb fajta - remegésre ösztökélt, azt éreztette velem, hogy főnixként térek majd vissza, és megint ott leszek a karjaiban, csak épp újjászületve. A saját hamvaimból épülök fel, és lángolva folytatom, amit a halálom előtt tettem: szerettem és szeretni is fogok, harcoltam és harcolni is fogok, csókoltam és csókolni is fogok, addig míg ő is tűzmadárként épül újra mellettem. Örökre.

Az enyhén keserű levegő, a bódító illatár, a verítéktől csillogó testünk, az izzadság most észveszejtő tapinthatósága, az ő puha bőre, a mély morgásai, az én sikolyaim mind-mind együtt voltak a szobában, összegezve pedig egy olyan volt, mintha a közös életünk vetült volna ki minden szegletre. A keserű levegő olyan édes volt nekem, a testünk verítéke volt a kapocs, ami összetart; a bőre volt nekem a mentsvár, a hangja a várfalak, az én kiáltásaim pedig a csatában a katonák diadali éneke lett volna, de ez nem egy jól megírt színdarab volt, hanem a valóság.

Felettem volt, a fejével lehajolt hozzám. A puha, felduzzadt szájával a testemen korcsolyázott, hol itt, hol ott érintett meg. A bőröm már párás volt tőle, a felgyülemlett izzadtság pedig szinte látható módon párolgott rólam, hisz olyan forró voltam, hogy szinte lángoltam. A szívem és a testem egyaránt bizsergett, csak úsztam a vágyfokozó érzésekben. Beleborzongtam a testem egészében, szinte beleszédültem minden másodpercbe, ám ebben nem voltam egyedül. Mind a ketten elnyílt, cserepes ajkakkal; verítéktől csepegő homlokkal és szakadozó hanggal lihegve meredtünk egymásra.
A kezei megrogytak és mielőtt rám esett volna lefordult rólam, és eldőlt mellettem. Szakaszosan vette a levegőt, pont ahogyan én is.

- Na Ri, ez vér? - nézett a kezére.

- Én nem...nem mo…

- Jagiya, annak a vén trottynak nem volt elég jó ahhoz, hogy elvegye a szüzességed? - nevetett az ujjait nézve. - Cica, az enyém vagy, csakis az enyém - csókolt meg, csupán egy apró pillanat erejéig, majd az irányításommal elindult a fürdő felé, szinte szaladva. Bizony az vér...

Mikor én is visszaértem a kezét kinyújtva invitált közelebb magához, majd nyomott egy puszit a vállamra, pont mint azelőtt, hogy bármi is történt volna.
- Ne haragudj - nyelt egyet.
- Kihyun - fordultam felé - , mi okom lenne rád haragudni? Én... - szakadt félbe a mondatom, mivel közbevágott.
- Fájdalmat okoztam, önző voltam, és tényleg felfaltalak - sóhajtott egy igazán mélyről jövőt, mintha mindent kiadott volna vele. - Tényleg sajnálom, és remélem, hogy nem martalak el saját magamtól. - A karjai körbezártak, a takarót pedig ránk húzta. A mellkasához bújva simogattam mosolyogva a még mindig fáradtságtól hevesen mozgó felsőtestét.
- Nekem nagyon tetszett - motyogtam úgy, hogy azt meghallja. Felemelte a fejemet, hogy lássa nem hazudok-e. Nem ferdítettem egy kicsit sem, őszintén tetszett, imádtam minden egyes érintést, amit tett velem. Minden mondatot, amit mondott. Szerettem a csókokat a nyakamon, a kezét az oldalamon, a birtokló ajkait az enyémeken. Mindent őszintén. Életemben először volt olyan, hogy egy cseppet sem hazudtam, és elmondtam a teljes igazságot. Ezen nem volt mit szépíteni, mert tökéletes volt. Ő jelentette a világot, az illata, ami még most is körülleng. Hibátlan volt minden, amit tett. Mondhatják azt az emberek, hogy elvakít a szerelem rózsaszín köde, lehet így is van, de én szeretek itt lenni, ebben a bódító, rózsaszín, kavargó homályban, ahol csak őt látom és senki mást.
- Tényleg? - Úgy láttam megnyugodott kicsit, ami meg is mutatkozott a csókban, amit adott. Olyan volt, mint az első, amit tolvajként lopott el tőlem a kis szobában, még Kojangban. Igaz, ez nem volt olyan rövid, viszont legalább annyira volt érzelmes, mint az. Az ajkai puhák voltak, kipirultak a sok csatától, amit vívtunk, a csókja pedig édes volt, mint a méz; szomorú, mert emlékeztetett a múltra, és legvégül boldog is volt, mert megalapozta a jelenem, vele.

- Ma kezdődik az életed hátralevő része, velem - rendezgette a tincseimet mosolyogva, amik rakoncátlanul visszasodródtak a szemembe, amit én már megszoktam, de őt zavarta a jelenlegi helyzetben, vagy csupán ezzel ütötte el a lassan, de pillanatról-pillanatra felejthetetlen időt.
- És mit csinálunk, ha vége a debütációs turnénak? - kérdeztem pár perc múlva, mikor már a kis lámpa sem égett, mert aludni készültünk.
- Nem tudom - szorított még inkább.
- Nem akarlak elveszíteni azért, mert híresek leszünk - szinte csak gondoltam a szavakat, olyan halkan szűrtem őket a fogaim közt.

- Jagiya, az enyém vagy. Nem veszíthetsz el, csak ha azt én akarom, pont ahogyan én sem veszíthetlek el téged, hacsak te nem akarod - nyugtatott, pont úgy, ahogy minden alkalommal, ha ideges voltam. Csak a hangja kellett nekem, és máris nyugodt voltam. Csupán dudorászott, nem énekelt, én pedig perceken belül aludtam el az andalító hangra.