9. Fejezet - Kojang

“Ez akarok lenni én, de jelenleg a közelében sem vagyok.”

-  Na Ri, Na Ri! - Erre a szóra keltem. Az ablakban voltam, még mindig, és teljesen kényelmetlen pozícióban, félig ülve és félig feküdve; valahol a kettő között, amiből elég nehezen keltem fel.

- Valami baj van Kislány? - simogatta a hátamat Minhyuk mosolyogva. Bólintottam egyet, ami bár nem volt elég meggyőző, azért a semminél jobb volt.

- Megfáztál - jelentette ki nemes egyszerűséggel Kihyun, majd egy bögrét nyomott a kezembe. - Tudod milyen nehéz ebben a motelben meleg vizet találni? Na, idd meg! - unszolt továbbra is, én pedig belekortyoltam a citromos illatú löttybe. Elmondása szerinte ez eredeti kojangi tea, valami gyógynövényes dolog, és mindenre jó. Az íze szörnyű volt, bár erre figyelmeztetett is, nem hittem neki. Azt hittem, csak szerénykedik.

- Mit mondott tegnap Hyunwoo? - Jött fel az újabb téma, aminek Minhyuk nem nagyon örült. - Hyunwoo betársult egy másik csapatba. Felkeresték, ő pedig elfogadta. - Mindenki számára világossá vált tehát, hogy heten vagyunk, most már véglegesen. Mivel egyikünk sem volt Seoul lakója, és a motelben sem akartunk tovább maradni, így elkezdtünk gondolkodni valami alternatíván, amit ki is tudunk vitelezni. Felmerült, hogy béreljünk albérletet, együtt úgyis ki tudnánk valahogy fizetni, de egy rövid kutakodás után lemondtunk róla, mivel az árak egy évi fizetésünket is meghaladták. Nem is beszélve arról, hogy néhányan nem is dolgoztak, mint például én. Felhozták azt is, hogy menjünk valamelyikünkhöz, aki a közelből jött. Így esett a választásunk Kihyunra, aki csak vállat vonva egyezett bele a tervünkbe. Kikötötte, hogy a konyhában óvatosan, mert az a kedvence a házban, a többi szobát nem féltette.

- Mikor indulunk? Veszek jegyet a vonatra - indult meg készségesen I.M, aki eddig meg sem szólalt. A teljesen fekete szerelésében, és szőkére festett hajával egész rockosan festett, főleg, mikor elkezdett motyogni. Egy motyogó rapper, ilyen is csak nekünk lehet.

- Jooheon, Jooheoni! Ébresztő! Át akarod venni Hyungwon helyét? - kezdte el Jooheon odaképzelt tokáját húzogatni Minhyuk. A szőke srác hátranézett ránk, akik az ajtóból figyeltük popcorn híján a mozit. Minhyuk már indulásra készen volt, talán elsőként akart már indulni innen, és ezért állt vigyázzban, eddig az ajtóban, összepakolt bőrönddel a kezében. Ebben a műveletben ugyebár csak az alvó Jooheon zavarta meg, így tett az ügy érdekében. A hangja mézes-mázas volt, olyan tipikus könyörgő gyerek mivoltát igazolta. Egy nagy gyerek volt, nincs ezen szépíteni való.

Még aznap elindultunk, mivel a szállásunkért egy percnél se akartunk többet fizetni. Az állomásra éppen, hogy beestünk, már indult is a vonatunk. A gyors, amivel szeltük az utat Kojang felé szinte teljesen teli volt. Ennyien akarnának a kis városba menni, vagy csak átutaznak? De, ha csak átutazók, akkor hova tarthatnak, onnan nincs messzebb állomás, vagy tévednék?

- Kihyun, te tudod miért mennek ennyien Kojangba? - Eléggé fúrta az oldalam a kíváncsiság, így nem tudtam befogni a számat. Kihyun csak egy apró nevetéssel díjazta a kérdést, majd mosolyogva válaszolt.

- Nem voltál még a Hallyuworld-ben, igaz? - tette fel a kérdést,mire csak forogtak az agytekervényeim. Hallyuworld, Hallyuworld...mi az a Hallyuworld? Valaki segítsen, jöjjön és mentsen ki, mondjuk valamelyik fiú. Észrevétlenül szugerálni kezdtem Wonhot, hátha megment, de nem éppen volt kéznél, mivel a kabinok között keresgélt a többiekkel egyetemben. Egy üres kabint akartak, mert máshol nem fértünk volna el, külön pedig csak végső esetben akartunk volna lenni. Az út hosszú, és egyedül a kis vörös ismeri a járást, ha őt elveszíti bármelyikünk is, akkor csak sok sikert tud a többi kívánni neki, azt is látatlanból.

- Nem voltál gyerekkorodban az élményparkban? Oda mindenkit elvisznek legalább egyszer - ámuldozott. Nem ismerte a múltam, nem tudhatja azt, hogy nekem nem volt olyan, aki elvitt volna. Nem volt arra pénzünk, hogy utazgassunk az országon belül sem, így otthon a játszótéren tengettük szabadidőnket a bátyámmal. Focizni tanított. Amikor még volt...

- Itt egy szabad! - nyitott is be Jooheon, majd mind követtük. Szépen sorjában, mindegy alapon; ahogyan besétáltunk az ajtón, úgy ültünk le a kis párnázott üléseken. A kabint tehát betöltöttük egészen, így idegenek lerohanásától nem is kellett félnünk. Négy-négy ülés volt egy oldalon, és egy beépített asztalka az ablak alatt. A székek vörösek voltak, a falak kopottak. Egy rögtönzött lámpa, búra nélkül lógott a tetőről. Pislákolva kísért minket egész végig. A koreai vonatok talán egyetlen olyanját fogtuk ki, ahol elfelejtettek újítani. Kínai minták díszítették az egyik falat, valamit írtak rajta. Ha tudnék a nyelven biztos elolvasnám, de nem tudok. A számozás is kínai volt az üléseken, de mivel a sorrend minden vonaton megegyezik, így nem volt kérdés, enyém az egyes ülés. A nyolcadik helyet és a hetediket is Hyungwon töltötte be, aki szokásosan aludt, így kihasználva az alkalmat a fiúkkal kiterveltük az akciót, ami elveszi majd az egész napos henyéléstől a kedvét.

- Jegyeket! - lépett be az ellenőr munkáját nem meghazudtolva, komor, érzelemmentes arccal. Mind odaadtuk neki, Minhyuk kikotorta alvászavaros pajtásunk jegyét is, hogy ne legyen probléma. Csak rávetett egy pillantást a munkáját végző kalauz, majd be is csukta maga után a kabin ajtaját.

- Para' volt a férfi, azt hittem itt szülök ikreket! - fújta ki a levegőt Kihyun, miután látóteréből kikerült az említett.

- Ha te szülsz ikreket, akkor valamit nagyon elnéztek az orvosok - kuncogott Changkyun az ablakon keresztül bámészkodva.

Az úton szinte végig csipkelődtünk egymással, de most már nyoma sem volt a feszültségnek és az idegnek a köztünk lebegő éltető gázban. Ki gondolta volna, hogy ennek az lesz az ára, hogy az egyik tag elmenjen. Igaz, Hyunwoo volt az az ember, aki mellett mindenki mindig feszülten érezte magát, talán a korkülönbség miatt, bár az sem valami sok néhány esetben.

- Te mocskos kurva! A főnöknek szabad mi, akkor nekem miért nem? - emelt meg egy általam ismeretlen férfi a hajamnál fogva, miközben ordítozva próbált kioktatni. A haja fehér volt, de csak a jókora festéktömegről, amiből a színét merítette. A szemei mély barnák voltak, láttam bennük szenvedő valóm, ahogy az ő karjait fogdostam, remélve, hogy erőtlenségemen felülkerekedve ezúttal én győzök. De nem. Levágott a földre, fejemmel súroltam a mögöttünk szürkére festett irodai falat. Kiabálni kezdtem, mikor közelített felém, de ekkor hangokat hallottam.

- Hé, Na Ri! Na Ri! Jól vagy? - nézett rám ijedten mindenki. Egy álom volt az egész, mégis olyan hiteles, mintha itt lett volna a valóságban.

- Kihyun vállát már elsorvasztottad a mocorgásoddal - jegyezte meg viccelődve Jooheon, majd az említett vállába bokszolt egyet. A két vörös csak egymásra nézett, olyan semmitmondóan, majd az idősebb visszafordult felém.

- Biztos jól vagy? Elég durva lehetett - mosolygott biztatóan.

Ők fiúk, pár perc után témát váltanak, és jó eséllyel évekig fel sem hozzák a beszélgetést, hacsak nem valami fiús dologról van szó. Mikor elaludhattam épp valami játékról beszélgettek, és most kivételesen ide kanyarodtak vissza, egy új ötlet helyett. Érdeklődve hallgattam őket, ahogy egymás szavába vágva mesélik el, hogy ők mit, hogyan, kivel, miért, milyen eszközzel nyertek meg. Jooheon hozta a formáját, aegyo-rengeteget varázsolt nekünk, mialatt Minhyuk delfint imitálva nevetett, a többiek pedig kettejükön derültek.
Már nem voltunk messze a célállomástól, mikor a szerelvény a kelleténél előbb ütközött problémába.