35. Fejezet - Csomagolt ajándék

“-Leugrom, leugrom, ha idejöttök! Leugrom!”

~ Yoo Kihyun szemszöge ~

Fél vagy talán háromnegyed óra is beletelt, mire a “leugrom”-on kívül többet ki tudtunk húzni Boneulból. Ha bárki, akár csak araszolva is, de közelebb ment hozzá, akkor megkapaszkodott a korlátban, és közelebb húzódott az épület széléhez. Már csak egy lépés hiányzott, hogy semmi se tartsa fenn, mikor Changkyun egy hirtelen mozdulattal lerántotta a párkányról és lefogta, hogy ne tudjon elmenni. A lány csak zokogva vergődött a szorító karok között, miközben azt kiabálta, hogy égessük el őt, ha nem engedjük leugrani, mert ő ezt nem bírja. Lopva a karomat szorongató Na Ri-ra néztem, aki teljesen lefagyva állt és meg sem moccant. Persze tudtam, hogy neki ez kétszer olyan felkavaró, mint a többieknek, így minden szó nélkül visszanéztem a többiekre. Azt gondoltam jobb lesz így.

I.M erősködése miatt Boneult Hyungwonhoz vittük vissza, hátha képesek lesznek hatni valamit egymásra. A szomszéd szobában voltunk mi ketten, így pontosan hallottunk mindent, ami történt. Kis idő múlva eltűnt minden kétely Na Ri-ból Hyungwonnal kapcsolatban, ugyanis a sírás megszűnt és csak halk szipogás hallatszott a falon túlról.

- Be kell, hogy valljam, ez a fiú az, aki úgy képes hatni a barátnőmre, mint te rám, Kihyun.

- Na látod Jagiya, jó kezekben van - néztem fel a telefonomból, azonban egy igen furcsa látvány tárult elém. Arra számítottam, hogy megjelenik majd a szokásos szerelésében - az ingemben és egy melegítőben - , de ehelyett egy fehér, szinte átlátszó hálóingben állt az ágy mellett és rakta fel a telefonját töltőre. A fényes, rövid haja, mintha csak madártoll lenne, olyan könnyedséggel hullott a vállára, miután elsöpörte a szeméből, ezzel megnyitva nekem a nyakát. A vékony vállain pihentek a spagettipántok. Végigvezettem rajtuk a szemem, így értem el a csipkéig, amely a mellrészt borította. Ahogy elhajolt a konnektorig, hogy megnézze mi a baj, én mindenféle kerülgetés nélkül egyből a dekoltázsára fókuszáltam és figyeltem meg minden centit, ami a szemem elé került belőle. Amint visszahajolt visszanéztem a telefonomra, hogy eltereljem a gondolataim, elvégre a történtek után kicsit bunkóság lenne, ha leteperném őt. A következő pillanatban arra eszméltem fel, hogy a kissé eltátott szám sarkában folyni kezdett a nyál, miközben az anyag mögül kirajzolódó vékony alakot, pontosabban a lány hasát és a köldökét bámultam.

- Szerinted is… Kihyun, figyelsz te rám? - integetett a szemem előtt, kezeivel pont eltakarva a velem szembe kerülő melleket.

- Yah - bólogattam esetlenül, mialatt lelkiekben épp a temetésem tartottam, és elbúcsúztam attól, hogy alsó fertájon esetleg megnyugvást kapok az éjszaka. Főleg akkor erősödött meg bennem ez a nézet, mikor elkezdett fel-le járkálni az ágy körül, miközben hosszú-hosszú monológját mesélte nekem arról, hogy mit érez Boneul, miért csinálta mindezt Hyungwon és, ami a legfontosabb: vajon ki lehet az erőszakoló.

Csak némán hallgattam őt és tanulmányoztam a mozgását, mindenét, amit csak láttam. A formás fenekét, melyet a rövid ruha alig takart, vagy a hosszú combjait és vékony lábait. A gerincén vezettem végig a szemeim háromszor-négyszer is egymás után, mikor hirtelen megállt.

- Befejeznéd a bámulást?

- Cica, nem lehetne, hogy inkább máskor vesézzük ki az erőszakoló kilétét és a falszomszédok magánéletét? - mozgolódtam, majd letéve a telefonom a kisszekrényre fúrtam a fejem a párnába. Pillanatok alatt mellettem termett, így mikor felnéztem a puha szállodai textilből, akkor már az álmoskás, azonban csillogó szemeivel találtam szembe magamat.

Hamar elaludt ő is és én is - már, ha a hajnali négy annak számít - csak sajnos hamarabb felébredtem, mint kellett volna. Valami szokatlan volt, vagy legalábbis nem olyan, mint amikor lefeküdtem az ágyra. Egyből Na Ri hiányára asszociáltam, azonban ehelyett a mellkasomra nehezedett súly volt az ébredésem oka. A feje a szívemen pihent, a szuszogása pedig az egész mellkasomra bizsergést költöztetett. Egyik keze a mellkasom jobb oldalán, míg a másik az ágy kihasználatlan területén volt. A bal lába az én lábaim közé furakodva simult nekem, ami csak nehezebbé tette a még mindig igen szűkös helyzetet. Enyhíteni akartam a vágyon, amit éreztem, így a kezem óvatosan Na Ri derekára raktam és simogatni kezdtem. Legszívesebben mást tettem volna, de nem volt szívem őt felzavarni, hisz olyan édesen aludt.

- Kihyun, nagyon aranyos vagy, de még korán van a keléshez - motyogta, miközben a mellkasomon lévő kezével gyengén csapkodni kezdett. - Aludj te is! - folytatta. A végén pedig ásított egy aprót és újra kényelembe helyezte magát.

- Cica - sóhajtottam.

- Azt hiszed nem tudom? Vedd ezt büntetésnek, amiért társultál Hyungwon és a pultoslány flörtfelhőjébe - ficergett, ezzel közelebb kerülve hozzám, szinte már rajtam feküdt az ágy helyett. Eredetileg a bal oldalamon aludt, azonban most a feje a jobb mellkasomon helyezkedett el, míg a lábai az eddig szabad részen, ahol nem fetrengett egyikünk sem.

A szokásos taktikát alkalmazva próbáltam elterelni a figyelmem Na Ri-ról, és unalmas, vagy gusztustalan dolgokra gondolni, amivel segíthetek magamnak. Ilyen volt például Wonho és az idős bácsi veszekedése a téren.

Reggel hatkor meg is szólalt a már jól ismert hang, ami az ébredésünket akarta elérni; az ébresztő. A telefonom az este lehalkítottam, azonban a halk csörgés szinte egyből felvert a nem túl mély álmomból, nem úgy, mint a pólómat markoló lányt.

- Jagiya - pusziltam meg a haját, miközben az arcát simogattam. Felkelthettem volna máshogy is, például bosszúvággyal telve a tegnapi akciójáért, azonban az arcára nézve egyszerűen nem ment. Nem vitt rá a lélek, hogy az angyali lényre rémületet, vagy méreggel telt szemeket varázsoljak, inkább el akartam veszni a mosolyában.  - Jagi-jagi-jagiya! - szólongattam tovább, egészen addig, míg pislogni nem kezdett. Kuncogva csíptem meg az arcát, mire megszólalt:

- Mit akarsz megint?

- Jagiya, kelj fel és mutasd meg nekem a szép arcodat!

- Kihyun - dörzsölgette a szemét nevetve, én pedig csak folytattam a mondandómat.

- Hyunwoo most írt, Hyungwon és Boneul egészségügyi okokra hivatkozva kiszáll a turnéból, így ők nem jönnek velünk Londonba, hanem két órája elindultak vissza Seoulba.

Négy óra múlva a Londonba tartó repülőn ültünk. Na Ri magába fordulva gondolkodott a tegnapi napon, én pedig egyre reményvesztettebben próbáltam kihúzni őt ebből az állapotból.

- Jagiya - böktem meg óvatosan - lehet egy kérdésem?

- Uhum - bólintott. Az ablakon nézett kifelé a semmiségbe, a haja pedig takarta előlem az arcát. Elsöpörtem az útból a tincseit, aminek hatására felém fordította a fejét.

- Tudod, nagyon sokat gondolkodtam, több dolgon is, azonban van egy, ami nagyon érdekel. - A szemeiben láttam az őszinte kíváncsiságot, ami kissé megnövelte bennem a folytatás vágyát. Igaz, eddig nem volt még konkrét mondat a fejemben, azonban a mosolya valahogy ötletet adott. - Te kislányt, vagy kisfiút szeretnél, ha lesz gyerekünk? - Láttam, hogy meglepődött a kérdésemet hallva, azonban kis idő múlva elmondta a válaszát. Kisfiút szeretne, egy aranyos kissrácot, aki majd hódítja a lányokat, ha felnő. Én azonban - bár hangosan nem mondtam ki - , de pont az ellenkezőjét akartam, egy kislányt, aki az anyjára hasonlít. Szeretném, ha a lányom egy ugyanolyan aranyos, szeszélyes, őszinte mosolyú, nyílt és ártatlan tekintetű lány lenne, mint Na Ri. Ő lenne az én kis hercegnőm, aki után csak úgy fordulnak meg a férfiak, akárcsak az anyja után. A párválasztásnál pedig biztosan szigorú lennék, nem adnám valami ismeretlennek, túlságosan is szeretném ahhoz, pont mint az anyját. Feltétel nélkül, és örökké… Bár, ezzel lehet kicsit elhamarkodtam a dolgokat… Az örökké sok idő, az idő pedig változást szül, ami sokszor negatív.

~ Park Na Ri szemszöge ~

Több oka is van, amiért kisfiút akartam, de talán egy nagyon fontos tényező döntött ebben: Kihyun. Nem akartam kislányt, miatta nem, mivel rossz érzéssel töltött el az a tudat - hülye féltékenység - , hogy a saját lányom fiatalabb lesz nálam, szebb, tökéletesebb, a mosolya férfigyilkos lesz, ha eljön az ideje, mindennek tetejébe még az apja is imádni fogja. Féltékeny, túlaggódó, paranoiás, lehet ezzé tett engem a sok dolog, amit átéltem, sőt biztosra veszem. Talán, ha fiam születne, egy cuki kisfiú, akkor nem érezném, hogy Kihyun kicsúszik a kezeim közül, bár ez csak feltételezés.

- És te, te mit szeretnél Kihyun? - kérdeztem, bár valahol mélyen tudtam a választ, mégis hallani akartam.

- Kislányt, egy olyat, mint te vagy - vigyorgott - , és akkor ti lennétek ketten az én büszkeségeim. Nagyon szeretném őt is, mint téged - vagy talán jobban is…  Bár ezt nem tette hozzá, mégis rossz érzés költözött belém, talán csalódottság, vagy félelem. Tudom, hogy bárminél jobban szeretném azt a csöppséget, mégis zavarna az, hogy Kihyun is a világon mindennél jobban oda lenne érte.

A leszállás hamarosan elkezdődött, majd a csomagokat is megszerezve kiblattyogott a csapatunk a minket várók elé. A csomagom szokatlanul könnyű volt, és hiányérzet is mardosott belülről. Kihyunnak a szállás felé vezető úton vagy nyolcszor biztosan elmondtam, hogy mit raktam el, és mit hagyhattam ott, de egy csomag papírzsebkendőn kívül mindent elpakoltam. Mégis, a zsebkendő otthagyásának tudatában is megmaradt ez az érzés, szörnyű volt.

- Kihyun, te is elraktál mindent, - kérdeztem végső kétségbeesésemben a fiútól, aki éppen a lift gombját nyomogatta, azonban az nem akart működni.

- Igen Jagi, én elraktam mindent. Mindent végiggondoltam, mikor ez felmerült benned még a reptéren - túrt a hajába idegesen, majd felkapva a csomagját jelzett, hogy kövessem a lépcső felé. Hoseok és Shownu épp a lányok holmiját segítettek cipelni, szintúgy a lépcsőn, így egy kis navigátori segítség után visszatértem Kihyunhoz, aki a kezembe nyomta a kulcsot. “344”. Szuper, éljenek a babonák!
A szobát felfedezve nekiálltunk a pakolásnak, azonban mikor kinyitottam a csomagom minden értelmet nyert, mivel a bőrönd nem az enyém volt, a tartalma mégis közel állt hozzám és Kihyunhoz is, túlságosan is.